Ugrás a tartalomra

Kisebb havazás, hózápor vasárnap is jöhet

Létrehozva
Vasárnap többnyire erősen felhős, borult időre készülhetünk, csak rövidebb napos időszakok lehetnek.

Napközben kisebb havazás, hózápor helyenként előfordulhat. A nyugati, északnyugati szelet élénk, erős széllökések kísérhetik, emiatt hófúvás kialakulására is számítani lehet. A hőmérséklet hajnalban -16, kora délután -1 fok körül alakul – írja előrejelzésében az Időkép.

Hozzáteszik: hétfőn legfeljebb az északkeleti csücsökben szállingózhat a hó. Az ország nagy részén napos lesz a délelőtt, majd délután nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, késő este nyugaton, északnyugaton már újra havazhat. A szél nyugatira, délnyugatira fordul és veszít erejéből. Hajnalban a fagyzugokban ismét lehet -20 fok, napközben pedig -9 és 0 fok között alakul a csúcshőmérséklet, keleten lesz hidegebb.

Keddre egy melegfront hoz többfelé csapadékot: az ország keleti, északkeleti felére havazást, míg a nyugati, délnyugati felére inkább ónos esőt, fagyott esőt, illetve esőt. A nap második felében csökkenhet a csapadékhajlam. A Dunántúl déli felén élénk, erős lehet a nyugati, délnyugati szél. Minimum-hőmérséklet -17, -2 fok között várható. Napközben az ország keleti felén -8 és -3, nyugati felén -2 és +3 fok közé melegedhet napközben a levegő.

Vegyes képet mutat Miskolc levegőjének minősége: helyenként szennyezett (Görömböly, Népkert, vármegyei központi kórház), de Komlóstetőn és például Majláthon jó értékeket mértek. További részletek a pmmonitoring.hu oldalon.

Címkék

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.