Ugrás a tartalomra

Többen hólapátolással kezdték a kedd reggelt

Létrehozva
Kedden ismét havazásra ébredtünk, a lakosság és a Városgazda is akcióba lendült.
Kép
hólapátolás. Fotó: Mocsári László
Fotók: Mocsári László

Már kora reggel sűrű hóréteg borította a háztetőket, a parkokat és az egész tájat. Sokan emiatt korábban keltek, hogy a tisztántartási kötelezettségüknek eleget téve eltakarítsák a havat ingatlanjuk elől. Több közintézmény előtt is havat takarítottak az illetékesek. 

Kép
hólapátolás. Fotó: Mocsári László

A Miskolci Városgazda munkatársai szintén folyamatosan dolgoznak az utak, a megállók és a mellékutcák eltakarításában, valamint a síkosságmentesítésben. A részletekkel hamarosan visszatérünk. 

Kép
hóesés, közlekedés. Fotó: Mocsári László

Addig is óvatosan közlekedjenek és vigyázzanak magukra, aki pedig már fűtött helyiségben van, megnézheti fotóriporterünk képeit is!

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.