A rendezvény ideje alatt az Auchan Dél áruház megállóhelyet érintő 3-as, 43-as, 44-es, valamint AU2-es autóbuszok a helyszínen dolgozó forgalomirányítók jelzéseinek megfelelően közlekednek. Emiatt az érintett járatoknál minimális, legfeljebb 1 perces várakozás előfordulhat - írja az MVK.
Forgalmi változásra hívja fel a figyelmet az MVK
Létrehozva
Január 17-én, szombaton 11:00 és 20:00 között amatőr autóverseny miatt forgalmi változásra kell számítani a Pesti úti Auchan áruház parkolójában.
Ez is érdekelhet
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.