Ugrás a tartalomra

Orbán Viktort kérdezhette a közönség Miskolcon - telt ház a háború ellenes gyűlésen

Létrehozva
Közönségtalálkozóval zárult a Digitális Polgári Körök miskolci rendezvénye szombaton a DVTK Arénában. A megjelentek közvetlenül tehették fel kérdéseiket Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki dél után néhány perccel lépett a pódiumra, és másfél órán keresztül válaszolt.
Kép
Háborúellenes Gyűlés
Orbán Viktor Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

Olvasóink a nap folyamán már több beszámolóban is nyomon követhették a Digitális Polgári Körök miskolci gyűlését. A 11 órakor kezdődött programsorról – melyen a többiek mellett Tóth-Szántai József polgármester, Hollósy András alpolgármester, országgyűlési képviselő jelölt és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is felszólalt – ITT írtunk részletesebben. A helyi és országos prominensek beszédét Orbán Viktor követte 12 óra táján.

A miniszterelnök beszéde elején személyes visszatekintéssel kezdett: felidézte, hogy 37 évvel ezelőtt Miskolcon, a Rónai Művelődési Házban tartotta első, itteni lakossági fórumát. Mint mondta, akkor még kommunisták vezették az országot, és azért jött a városba, hogy ez megváltozzon.

Miskolcon maradtak, miskolciak maradtak

Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy a kétezres évek elején Pelczné Gáll Ildikó személyében miskolci alelnöke is volt a Fidesznek. Méltatta Csoba Tamás, Kobold Tamás és Kriza Ákos korábbi polgármesterek munkáját, utóbbit külön is kiemelve, aki szerinte példátlan módon egészségét áldozta a város szolgálatában.

Felidézte a tavaly elhunyt Wachsler Tamás szerepét is, aki a rendszerváltást követően szerzett mandátumot a Parlamentben miskolci fideszes képviselőként, később építészként vállalta a budapesti Kossuth tér rekonstrukcióját. Megemlékezett P. Kartal Ernő minorita szerzetesről, az egri szeminárium egykori rektoráról is.

Személyes emlékként beszélt fiatal éveiről, amikor Miskolchoz kötődően a P. Mobil Acélváros című dala, az EDDA zenéje és a DVTK labdarúgói jelentették számára a város hangulatát. Megjegyezte: „tinédzsernek lenni még a kommunizmusban is jó volt”. Hangsúlyozta: a miskolciak akárcsak akkor, úgy a jövőben is számíthatnak rá.

Kép
Háborúellenes Gyűlés
Teltház volt a DVTK Arénában a Digitális Polgári Körök (DPK) idei első, évindító találkozóján. Fotó: Osztie Tibor

Fiatalok és a város jövője

Az első kérdést egy miskolci édesapa tette fel, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a város fejlődik, a népesség csökken, sok fiatal elköltözik. Arra volt kíváncsi, miért érdemes maradniuk vagy visszatérniük Miskolcra. A miniszterelnök kiemelte: „A fiatalok nevelése elsősorban a szülők feladata, és fontos, hogy beszéljenek a politikáról, döntéseikről.” Hangsúlyozta a sport és a közösség szerepét a fegyelem és a világlátás formálásában.

Miskolc ma büszke ipari központ Orbán Viktor szerint, új munkahelyek jöttek létre, csökkent a szegénység, a város biztonságosabb, és jó iskolák működnek. „A jövő a szakmunkásoké, akikből Miskolc sokat tud adni.” Arra is felhívta a figyelmet: „A fiatalokat ne vigyék katonának Ukrajnába, és a magyar pénzt se küldjék oda.

Gazdaság, beruházások és oktatás

Egy miskolci ügyvéd a high-tech beruházások lehetőségeiről érdeklődött. A miniszterelnök ismertette az öt legnagyobb folyamatban lévő projektet, köztük kínai és koreai beruházásokat: „Miskolcnak mérlegelnie kell, több közepes fejlesztést vagy egy nagy beruházást szeretne.” Az autóipar átalakulása miatt óvatosságra intett, de az elektromos járművek irányát helyesnek tartja: „Itt az aranykapu, csak át kell bújni rajta.

Orbán Viktor arról is szót ejtett, illetve felajánlotta segítségét, közreműködését Miskolc polgármesterének abban, hogy a DAM területéből további részek kerülhessenek önkormányzati tulajdonba.

Egy pedagógus a közoktatás és a pedagógusok támogatását kérdezte, valamint Magyarország nemzetközi kapcsolatait. A miniszterelnök szerint: „A pedagógusok és az oktatás irányítói közötti párbeszéd fontos, amely az elmúlt időszakban akadozott.” Bejelentette: „Az átlagos tanári fizetés 900 ezer forint fölé emelkedik.” Barátként említette az Egyesült Államokat, Kínát, Törökországot, Oroszországot, valamint az EU-s partnereket, kiemelve a németekkel, olaszokkal, csehekkel, szlovákokkal és szerbekkel való kapcsolat fontosságát.

Kép
Háborúellenes Gyűlés

Társadalom, biztonság és jövőkép

A háborús helyzet kapcsán négy pilléren alapuló stratégiát ismertetett: „Magyarország kimarad a konfliktusból, a magyar pénzek Ukrajnába nem kerülnek, a teljes foglalkoztatottságot fenntartjuk, és a családalapú társadalmat megőrizzük.” A következő ciklus céljai között szerepel: „Az átlagbér egymillió forintra emelkedik, a minimálbér 400 ezerre nő, a 14. havi nyugdíj biztosított, új agrárpolitika indul, és az energiafüggetlenség megvalósul Paks és a napenergia bevonásával.” A mesterséges intelligenciát kihívásként és lehetőségként említette.

Egy roma származású pedagógus a hátrányos helyzetű roma gyerekek támogatásáról kérdezett. A miniszterelnök hangsúlyozta: „A magyar jövő egyik legfontosabb kérdése a cigánysággal való együttműködés.” Részletezte: „Munkát kapsz, de járj be dolgozni; támogatjuk a gyereknevelést, de a gyereket iskolába kell járatni. Ha ez így megy, nagy utat fogunk bejárni.” Hozzátette, hogy a család és a közösség támogatása elengedhetetlen a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára.

Gazdasági kérdésre válaszolva elmondta: „Hosszú távon igyekszünk csökkenteni az adósságot, és a mostani jóléti intézkedések nem hitelből valók.

Végül a Cigánd polgármestere kapcsán a háborús helyzetre tért: „A béke megőrzése és a felelős döntések fontosak, hogy Magyarország kimaradjon a konfliktusból. A fiatalokra nem szabad kockázatot bízni.

Preview Image
Háborúellenes gyűlés Miskolcon. Osztie Tibor galériája.

Fél kettő után pár perccel ért véget a miskolci DPK-gyűlés. Rákay Philip műsorvezető elmondta: jövő héten Kaposváron lesz a találkozósorozat következő állomása.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.