Ugrás a tartalomra

Verseny a megfelelő vitakultúra elsajátításáért

Létrehozva
Először adott otthont Miskolc az MCC Vitázz! kárpát-medencei vitaverseny regionális fordulójának, ahol középiskolások mérhették össze vitakészségüket.
Kép
mcc_vitaverseny_260119ml-4.jpg
A vitaversenyen a jó érveket értékelték. Fotók: Mocsári László

Negyedik alkalommal rendezte meg a Matthias Corvinus Collegium (MCC) a Vitázz! című vitaversenyét középiskolás diákoknak. A verseny első állomása a regionális forduló, ahol a legjobb helyezést elért csapatok jutnak be az országos döntőbe. Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyéből tizenhat csapat, csaknem ötven tanuló érkezett január 19-én, hétfőn a miskolci MCC Képzési Központjába.

A vitaverseny helyi regionális fordulóján Miskolc és a régió középiskoláinak három fős csapatai vitáztak egymással megadott tételmondatok mentén, több körön keresztül, az angolszász „World Schools Style Debate” vitaformátumban. A versenyzőket szakmai zsűri értékelte, és a döntőbe jutás mellett értékes nyereményekkel is gazdagodhattak.

Az MCC Vitázz! vitaversenynek kettős célja van. Egyrészt lehetőséget nyújt az ország vitázás iránt érdeklődő fiataljai számára, hogy megismerjék a formális vita világát, az érveléstechnika mesterségét, fejlesszék vitázói képességeiket és bővítsék általános ismereteiket. Továbbá széleskörűen megismerkedjenek korunk közéleti kérdéseivel.

Kép
MCC vitaverseny. Fotó: Mocsári László
Tizenhat csapat mérte össze a vitakészségét

- Lényegesnek tartjuk a vitázás gyakorlását, hiszen a megfelelő vitakultúra elsajátítása egy olyan képesség, amit a diákok az életükben nagyon sokat fognak használni. Az MCC komolyan veszi ezt a területet és van egy Vitaakadémia nevű szervezete is – nyilatkozta stábunknak Tóth Viktor, a miskolci MCC Képzési Központ Egyetemi Programjának programkoordinátora. - Ugyanis életünkben sokszor keveredünk olyan helyzetbe, amikor az érveinket kell felsorakoztatni. Talán mindannyian érezzük, hogy a problémáink legnagyobb része abból fakad, hogy nem értjük egymást – fejtette ki.

Kiemelte, a diákok a vitaalkalmakon és ezeken a versenyeken is azt tanulják meg, hogyan kell kifejteni azt, amit gondolnak. Továbbá, hogy ez hogyan érkezzen meg a másikhoz úgy, hogy ugyanazt értse, amit ők el szerettek volna mondani.

Kép
MCC vitaverseny. Fotó: Mocsári László
Tóth Viktor, a miskolci MCC Képzési Központ Egyetemi Programjának programkoordinátora

- Büszkék vagyunk rá, hogy elsőként jelent meg vidéken az MCC Vitázz! verseny, aminek Miskolc adott otthont. A megnyitóban emiatt is hangzott el, hogy Miskolc a vitázás fővárosa. Összesen öt csapat fog továbbjutni a budapesti döntőre – fűzte hozzá a programkoordinátor.

Elmondta, az első vitán az volt a téma, hogy mi történne, ha a középiskolások megválaszthatnák a saját tantárgyaikat. Emellett bármi olyan témáról vitázhattak a résztvevők a versenyen, ami az életüket érinti. Bár a döntőbíró szakmai alapon döntött a vitákról, de azokat átlagpolgár szemével nézte. Tehát az alapján értékelt, hogy kinek az érvei erősebbek, hatásosabbak és nem a szónoki képességeket, vagy a megnyilvánuló érzelmeket díjazta. 

Továbbjutók: 
1. helyezett csapat
Csupa Csillag (Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium)
2. helyezett csapat
Érvelő Elit (A miskolci MCC középiskolás csapata)
3. helyezett csapat
Vitázó Hármas (Árpád Vezér Gimnázium - Sárospatak)
4. helyezett csapat
Argumentum Fortis (Diósgyőri Gimnázium)
5. helyezett csapat
Disputa (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium - Eger)

Kép
MCC vitaverseny. Fotó: Mocsári László
Az öt legjobb csapat jut tovább az országos döntőbe

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.