Ugrás a tartalomra

Meleg ruhákat gyűjt a Supersum Alapítvány rászorulóknak

Létrehozva
Hétfőn, szerdán és szombaton várják a jó minőségű, tiszta ruha, takaró és ágynemű adományokat az alapítvány Fazekas utcai adományraktárába.
Kép
supersum_adomany_250717_tv-2.jpg
Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány elnöke. Fotó: Miskolc TV

Két hete tart a hideg, és sajnos még sok van hátra a télből. Az elmúlt napokban egyre több család és egyedül élő ember fordult a Supersum Közhasznú Alapítványhoz, de lassan teljesen kifogytak a meleg ruhákból, ezért gyűjtést hirdettek meg. 

„Minden kabát, minden pár cipő meleget, biztonságot és emberi törődést jelent annak, aki kapja” – olvasható a szervezet közösségi oldalán

- Már hagyomány, hogy telente gyűjtést szervezünk, de ebben az évben januárban, az extrém hidegben nagyon sok jelzést és megkeresést kaptunk. A készleteink folyamatosan töltődnek és fogynak, hiszen a környező települések önkormányzataitól rendszeresen érkeznek kérések a használt ruhákért, meleg takarókért rászorulóknak – nyilatkozta stábunknak Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke. 

Kép
Supersum Alapítvány téli ruhagyűjtés. Fotó: Juhász Ákos
Folyamatosan várják a téli ruhákat. Fotó: Juhász Ákos

Éppen ezért arra kérnek mindenkit, hogyha valakinek van otthon fölösleges meleg ruhája, pulóvere, kabátja, cipője, csizmája, ágyneműje, takarója, azt vigye el a Supersum Alapítvány adományraktárába, a Miskolc, Fazekas utca 9-11. szám alá nyitvatartási időben: hétfőn, szerdán 8-17 óra között, vagy szombaton 8-12 óra között! Hozzátette, nyitvatartási időn kívül is válogatják a beérkező adományokat és újratöltik a készleteiket.

- Nagyon fontos feltétel, hogy tiszta, évszaknak megfelelő adományt és olyan ruhaneműt hozzanak, amit egyébként az adományozók is szívesen felvennének. Az adományokat önkénteseink fogadják délelőtt és délután is, akiknek a száma egyre növekszik. Jelenleg körülbelül húsz önkéntes tevékenykedik az alapítványnál. Nem régen hirdettük meg, hogy újabb önkénteseket toborzunk, mert több munkánk lett. Mivel sokan látják a kiírásunkat, az utcáról is bekopognak, hogy érdeklődjenek efelől – osztotta meg az alapítványi elnök. 

Kép
Supersum Alapítvány téli ruhagyűjtés. Fotó: Juhász Ákos
Nyitvatartási időben bárki betérhet az alapítvány adományraktárába. Fotó: Juhász Ákos

Elmondta, az adományraktár helyiségét az önkormányzat bocsátotta a Supersum Alapítvány rendelkezésére, ahová bárki mehet adományt kérni, ha tudja igazolni a rászorultságát. Ez védőnő, családsegítő központ, vagy az önkormányzat által történhet. A többiek térítés ellenében vásárolhatnak ruhát nyitvatartási időben a becsületkasszába bedobott összeggel. Ezzel az alapítvány projektjeit segítik, mert az adománypersely bevételéből gyermekintézményeket, iskolákat támogat, vagy programokat szervez nekik a Supersum. 

Végül Bernasconi-Bús Katalin köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatja ezt a nemes kezdeményezést, a gyűjtést, és az alapítvány munkáját. 

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.