Ugrás a tartalomra

Bővülhet az Erste Liga mezőnye

Létrehozva
A sorozat jelenleg kissé belterjes, hiszen csak kilenc gárda alkotja a mezőnyt.
Kép
bja_hc-dvtk_jegesmedvek.jpg
Ősztől akár tizenkét gárda is részt vehet a küzdelemsorozaton. Fotó: magánarchívum

Mint ismeretes, a DVTK Jegesmedvék alakulata is az Erste Liga tagja. Most arról kaptunk hírt, hogy négy klub jelezte: megkezdené a csatlakozási folyamatot: Goodwill Pharma Szeged, Lehel HC (Jászberény), UNI Győr ETO HC, Háromszéki Ágyúsok (romániai). A bemutatkozások alapján a Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy a Győr, a Szeged és a kézdivásárhelyi Háromszéki Ágyúsok sportszervezeteivel folytatja a csatlakozási eljárást. Az Erste Liga 2026/2027-es idényében tehát akár bővülhet a létszám.

A kluboknak négy elvárásnak kell megfelelniük: gazdaság, infrastruktúra, marketing-kommunikáció, sportszakma.

– A magyar jégkorong fenntarthatósága szempontjából rendkívül fontos, hogy minél több magyar csapat szerepeljen az Erste Ligában – mondta Kovács Attila, az MJSZ sportigazgatója. – Fontos az is, hogy az utánpótlásból kikerülő egyre több játékos lehetőséget kapjon, ezáltal erősödjön az U25-ös válogatott programunk és a felnőtt válogatott is segítséget kapjon ahhoz, hogy stabil A-csoportos csapattá válhasson.

Ez is érdekelhet

József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.