Ugrás a tartalomra

Európai díjat ért az elektronikai hulladékkezelési kampány

Létrehozva
A MiReHu 2021 óta vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét versenyén, ahol ebben az évben ötödik alkalommal bizonyítják kreativitásukat és elhivatottságukat, miután négyszer már díjazottak lettek, amiből három első hely volt.
Kép
mirehu_planet-weee.jpg
A híressé vált "UFO", a kampány "arca". Fotó: MiReHu

Amint azt korábban megírtuk, a 17. alkalommal megrendezett Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai versenyén is győztesként hirdették ki a MiReHu-t a gazdálkodó, ipari szervezet kategóriában, a zsűri pedig a nemzetközi versenyre is újra őket jelölte. Ladányi Roland a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az Európai Hulladékcsökkentési Hét eseményeit minden év november utolsó hetében rendezik meg Európa szerte. A MiReHu ötödik alkalommal csatlakozott ehhez a kampányhoz, amelynek évről évre más és más a tematikája, más kerül a fókuszba. A múlt évben az elektronikai hulladékokon volt ez a fókusz, a MiReHu a WEEEsszatérünk kampánnyal vett ezen részt, amely a cég eddigi legnagyobb elérést produkáló projektje. Minden eddiginél több embert sikerült megérinteniük és a figyelmüket a fenntarthatóság felé irányítani.

- Ez egy nagyon széleskörű kampány volt, nagyon sok elemből épült fel. Különböző installációkat mutattunk be a város különböző pontjain. Volt például egy régi gömb mászókából épített egyszemélyes kiállítóterem, amit úgy alakítottunk ki, hogy körbeépítettük elektronikai hulladékokkal, belül pedig infopaneleket helyeztünk el az érdeklődők számára. Ezeket bárki, aki bement a gömbbe, meg tudta nézni és sok hasznos információhoz jutott az elektronikai hulladékok begyűjtéséről – ismertette az ügyvezető. 
Hozzátette, azt is megmutatták, hogyan lehet a régi, valaki által már kidobott elektronikai eszközöket újrahasznosítani. Például úgy, hogy érdekes lámpákká változtatják át a különböző, akár autókból származó alkatrészeket.

Kép
ladanyiroland.jpg

Bár a hétköznapokban az elektronikai hulladékok nem tartoznak a cég profiljába, mégis a WEEEsszatérünk saját véleményük szerint is a hozzájuk legközelebb álló kampány lett. A projekt két leghangsúlyosabb eleme, a Planet WEEE és a ReLight mozgó kiállítás, amelyek a cég már meglévő lámpa készítő programjához kapcsolódnak, nagyon sok ember figyelmét felkeltette.

A Planet WEEE, vagy ahogy sokan hívják, „az UFO” egy régi gömbmászókából átalakított installáció és egyszemélyes oktató terem egyben, amely a Hulladékcsökkentési Héten járta a várost. Megragadó megjelenését mi sem bizonyítja jobban, hogy még a helyi hatóságok is kaptak bejelentéseket a „miskolci ufóról” és a sajtó is külön cikket szentelt neki, de még a közösségi média felületeken is saját életet élt, hiszen a helyiek sorra számoltak be oldalaikon, hogy valami igazán különlegessel találkoztak.
A ReLight pedig egy mozgó kiállítás, egy látványos lámpa installáció, amely egyszerű háztartási eszközök lámpává alakításával készült, megmutatva azt, hogy szinte bárminek lehet új élete.

Kép
mirehu_relight-kiallitas.jpg
Az alkatrészek új élete.

- Szinte minden hulladéknak lehet egy második élete, ha kreatívan felhasználják új dolgok alapanyagaként. A lámpa kiállításunkat elvittük például a Nemzeti Színházba, az Auchanba, de kint volt a Miskolc Egyetemen is, amikor az egyetem mutatta be saját újrahasznosítási projektötleteit. Számos helyen megfordult, és az volt a cél, hogy minél több emberhez eljusson ez az információ, és hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az elektronikai hulladék egy óriási probléma. Rengeteg terméket fogyasztunk el, elektronikai eszközökből is, így rengeteg hulladékot termelve. Ma már nem divat a javítás, használom és eldobom. Igaz, a gyártók is így tervezik a termékek zömét. Tervezett elavulással. Például a mobiltelefonok is ma már nem cserélhető lítiumos akkumulátorral készülnek. Ez felvet egy másik problémát: hogy hogyan szabaduljunk meg tőlük helyesen? Ez volt egyébként a kampányaink fő üzenete is – emelte ki Ladányi Roland.

Felhívta a figyelmet, hogy az elektronikai hulladékká vált készülékeket nem szabad a kommunális hulladék közé dobni, hanem el kell vinni az erre kijelölt hulladékudvarokba. Amennyiben olyan boltban vásároltuk, amely még működik, akkor nekik kötelességük visszavenni ezeket a termékeket, így megfelelő helyre kerülnek és jó eséllyel újrahasznosítva is lesznek. Az elektronikai hulladék valódi aranybánya, nem csak azért, mert valóban van egy részükben némi arany, hanem sok más, értékes és ritka fémet és anyagokat is tartalmaznak, amelyek visszanyerhetők.

Kép
ladanyiroland2.jpg

Az ügyvezető elmondta, a kommunális hulladékba dobott lítium akkumulátoros eszközök, mint a mobiltelefon is, nem csupán rendkívül környezetkárosítók, de még tűzveszélyesek is. Könnyen előfordulhat, hogy akár a kukás autóban tömörítéskor vagy a hulladékkezelő telepen reakciók indulnak be és tűz keletkezhet. Így akár egy nagy értékű jármű vagy a telep is leéghet. Tehát nem egyszerű figyelmetlenség az elektronikai hulladékot a kukába dobni, hanem felelőtlenség is. Nagyon fontos, hogy ezeket elkülönítetten kezeljék.

Ladányi Roland a MiReHu sikereiről szólva kijelentette, a siker közös mind a munkatársaival, a cég dolgozóival, mind az együttműködő partnereikkel. És ez végső soron Miskolcnak a sikere. Külön öröm, hogy a MiReHu tevékenysége nagyon sok helyi vállalkozást is cselekvésre inspirál. Ennek keretében évek óta működnek együtt miskolci cégekkel az akciók során, mint például a lillafüredi Hotel Palotával, akik a kategória második helyezését tudhatják magukénak.

Az, hogy a 17. alkalommal megrendezett Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai versenyén győztes MiReHu-t a zsűri a nemzetközi versenyre is újra őket jelölte, bizonyítja, hogy az út, amelyen járnak helyes és eredményes – jelentette ki az ügyvezető.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.