Ugrás a tartalomra

A rendészek és a diósgyőri szurkolók szabadították meg rabláncától

Létrehozva
Több éve láncon tartott kutyát mentettek a rendészek szerdán, a Csonka soron a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány (DSZÁ Állatmentés) bevonásával az egyik kiemelt rendészeti ellenőrzés alkalmával.
Kép
mior_ellenorzes_nagyavas_260114_ja-14.JPG
Rövid láncon tartották a sanyarú sorsú kutyát. Fotó: Juhász Ákos

A DSZÁ Állatmentés nyújtott segítséget ongai állatmenhelyén annak a bull típusú, közepes testű, 3 év körüli, szuka kutyának, amelyet rossz körülmények között, valószínűleg évek óta láncon tartottak Miskolcon, a Csonka soron. Az esetről közösségi oldalukon is közzétettek egy videót. A rövid láncon tengődő, akkor még félős állatra a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársai bukkantak rá január 14-én, a történelmi Avas városrészen tartott kiemelt rendészeti ellenőrzés alkalmával, amelyen Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztos is részt vett. Az eseményről portálunk korábban hírt adott.

– A rendészek minket kerestek föl, amiatt, mert a szóban forgó kutyát Miskolc külterületén találták meg, így az eset nem a Miskolci Állategészségügyi Telep érdekeltségébe tartozott. Délutánra egyeztettünk időpontot a rendészekkel. Szembesültünk vele, hogy rövid láncon van az állat – mondta el érdeklődésünkre Csík Zoltán, a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány elnöke. - Eleve jogszabályba ütköző folyamatosan láncon tartani egy kutyát, de ha mégis így teszünk, legalább 6 méter hosszúnak kell lennie. Ezt nagyon sokan nem tartják be. Bár ennél sokkal rosszabb helyeken is jártunk már – hangsúlyozta. 

Kép
Csík Zoltán egy mentett kutyával a Vasgyárban. Fotó: DSZÁ Állatmentés Facebook
Csík Zoltán egy mentettkével a Vasgyár területén. Fotó: DSZÁ Állatmentés

Hozzátette, bár az elkobzás alkalmával a szegény körülmények között élő gazda együttműködő volt, az állatban nem volt chip és nem regisztrálták az állatorvosnál.

– A nagy hidegre való tekintettel, abban az időszakban a lehető legtöbb állatot – szám szerint 31-et, közte öt kutyacsaládot – befogadtunk Borsodból, ahonnan bejelentést kaptunk, így ezt a kutyust is. Máshol szalmával, óllal segítettünk – osztotta meg az állatmentő.

Kép
Kutyamentés a Csonka soron. Fotó: DSZÁ Állatmentés
Jenny azonnal összebarátkozott megmentőivel. Fotó: DSZÁ Állatmentés

A mentettkét Jennynek keresztelték el és hamarosan gazdikeresővé válik. 

– Jenny annyira játékos, aktív, mint egy kölyökkutya. Most már látjuk, hogy kedves, jó kedélyű négylábú. Látszik, hogy keveset foglalkoztak vele és most kezd előtte kinyílni a világ. Mi természetesen kennelben, lánc nélkül tartjuk, és néha kiengedjük. Jól kijön más kutyákkal is. Jelenleg a kéthetes karanténidőszaka tart, ivartalanítjuk, chipeljük, oltatjuk, aztán gazdikeresővé válik - folytatta. 

Beszámolt róla, az örökbefogadás első lépéseként mindig kérnek egy bemutatkozó levelet a gazdijelölttől. Javasolják a személyes látogatást is, amelynek során elbeszélgetnek vele, hogy nagyjából tudják, hová kerül a kedvenc. Az örökbefogadás az ongai állatmenhelyen kistestű kutyáknál 10 ezer forint, nagy testűeknél 20 ezer forint, ami körülbelül az állat ivartalanítását, oltás- és chipköltségeit fedezi. Aztán az utánkövetés sem maradt el, két-három havonta kérnek egy-egy képet, vagy videót az ebről. 

Aki Jennyt örökbe szeretné fogadni a DSZÁ Állatmentés Facebook-oldalára írt üzenetben egyeztethet az ongai állatmenhely állatvédőivel, ahol jelenleg 90 kutyáról gondoskodnak – tudtuk meg.

Kép
Kutyamentés a Csonka soron. Fotó: DSZÁ Állatmentés
A hálás kutyus most már boldog. Fotó: DSZÁ Állatmentés

Az állatmentésről Hollósy András alpolgármester is írt közösségi oldalán: 

Címkék

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.