Ugrás a tartalomra

Döntenek a választási bizottság tagjairól – testületi ülés csütörtökön

Létrehozva
Január 29-én az év első közgyűlését tartja Miskolc városa. Hét napirendi pontot tárgyalnak meg a városatyák, egy sürgősségi előterjesztés érkezett be, két javaslatról pedig zárt ülésen születik döntés.

Lehoczki-Spider László halálával megüresedett egy hely a Rendészeti Bizottságban. Miután Lehoczki-Spider László elhunyt, jelölőszervezete, a Nép Pártján Iski Csabát jelölte a helyére a miskolci közgyűlésbe tavaly decemberben. Ezzel maradt meg a háromtagú DK-LMP-Nép Pártján frakció a testületben.

Mintegy 10 százalékkal nő a polgármesteri hivatalnál és a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapja. Az előterjesztés összhangban van a törvényi szintű szabályozás adta lehetőségekkel és az önkormányzat anyagi lehetőségeivel – fogalmaz az előterjesztés. Az illetményalap összege január 1-jétől december 31-éig havi 77 ezer forint lehet, ha megszavazza a közgyűlés.

Két vis maior eset is történt tavaly novemberben: előbb egy helyen beszakadt a nagy forgalmú Vörösmarty út, majd a Bábonyibérc soron csúszott meg egy támfal, ami veszélyezteti a fölötte lévő közutat.

Az önkormányzat támogatást igényelt meg mindkét esetben, kedvező elbírálás esetén előbbi esetben mintegy 19,5 millió, utóbbi esetben több mint 22 millió forint támogatást biztosítanak a központi költségvetésből. Az önkormányzatnak 10 százalék önerőt kell hozzátennie, ez a Vörösmarty út esetén 2,1 millió forint, a Bábonyibérc esetén 2,5 millió forint. A pályázatok eredményességéhez további határozatok meghozatala szükséges, ezért került a közgyűlés elé a javaslat.

Sürgősséggel tárgyalják a városatyák a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 1-es és 2-es országgyűlési egyéni választókerületi választó bizottságok tagjairól és póttagjairól szóló előterjesztést.

A javaslat szerint az 1-es választókerületben a fő tag Győr Nóra, Üveges István, valamint Nánási-Kocsis Norbert Zoltán lenne, a két póttag pedig Gyurák Zsófia és Gyulai Ákos. A 2-esben Szimilkóné Gócs Edina, Nyulászi Márk és Gimesiné Orosz Panna a három fő tag, Eperjesi Tamás és Doszpoly Orsolya pedig póttag.

Zárt ülésen kerül napirendre egy javaslat a Miskolc Holding Zrt.-t érintő alapítói döntésekről, valamint a kizárólagos önkormányzati tulajdonú kulturális ágazatba tartozó gazdasági társaságok ügyvezetőit érintő alapítói döntésekről.

A január 29-ei ülés előterjesztései:

1. napirendi pont: Javaslat a Rendészeti Bizottság személyi összetételével kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

2. napirendi pont: Javaslat a köztisztviselői illetményalap megállapításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

3. napirendi pont: Javaslat a Miskolc Térségi Konzorcium hulladékgazdálkodási feladatának ellátását szolgáló vagyonával kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

4. napirendi pont: Javaslat a vis maior támogatásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

5. napirendi pont: Javaslat a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet alapító okiratának a módosítására. Előterjesztő: Matiscsák Éva alpolgármester

6. napirendi pont: Javaslat a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolai körzethatárok meghatározásának véleményezésére. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

7. napirendi pont: Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Zárt ülés:

8. napirendi pont: Javaslat a Miskolc Holding Zrt.-t érintő alapítói döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

9. napirendi pont: Javaslat kizárólagos önkormányzati tulajdonú kulturális ágazatba tartozó gazdasági társaságok ügyvezetőit érintő alapítói döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Címkék

Ez is érdekelhet

Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.