Ugrás a tartalomra

Bármi lehet: eső, havas eső, kisebb havazás tarkíthatja a pénteki időjárást

Létrehozva
Általában erősen felhős, borult, helyenként párás idő várható több helyen – legkisebb eséllyel a nyugati és az északkeleti határvidéken – gyenge csapadékkal.

Jellemzően eső valószínű, de néhol az Észak-Dunántúlon napközben is előfordulhat havas eső, a Dunántúli-középhegységben kisebb havazás. A késő délutáni óráktól kezdve észak felől egyre több helyen havas esőbe, a magasabban fekvő részeken gyenge havazásba válhat a csapadék.

Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de a Zemplén térségében élénk marad az északkeleti szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +4 fok közé hűl le a levegő – írja péntek reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Egész Miskolcon jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.
Leköszönt Miskolc alpolgármestere, itt folytatja
Miskolc
Hollósy Andrásnak a város polgármestere megköszönte a munkáját.