Ugrás a tartalomra

A farsangra hangolt a februári régiségvásár

Létrehozva
Busó jelmezbe öltözött figura gondoskodott a vásári és egyben farsangi hangulatról vasárnap a Miskolci Régiségvásáron.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Régi tárgyak, porcelánok, bútorok, könyvek és megannyi múltidéző darab várt a régiségvásáron az antik relikviák kedvelőire és a gyűjtőkre február első hétvégéjén Miskolc belvárosában. 

Fotóriporterünk a legikonikusabb darabokat megörökítette képgalériájában: bakelit lemezeket, közte Hungária és Fenyő Miklós lemezt, magnót, televíziót, retro karórákat, telefonokat, festményeket, szobrokat. Előkerült egy analóg fényképezőgép és az egykori fodrászszalonokból ismert hajszárító is. 

Ha február, akkor farsang és hamarosan érkezik Miskolc legnagyobb téli gasztronómiai fesztiválja, a Kocsonyafesztivál. Jelmezben, kereplővel idézte meg a régi idők farsangi időszakának hangulatát egy busó a Széchenyi utcán, akivel a járókelők szívesen kokettáltak, sőt egy triciklista is feltűnt. 

Délután három óráig még érdemes kilátogatni a Miskolci Régiségvásárba, amely télen sem veszít népszerűségéből. Ahogy ez már megszokott, a rendezvény ideje alatt az MVK Zrt. villamospótló autóbuszai gondoskodnak a közlekedésről. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.
Medárd napja van, ma kiderül, milyen időnk lesz a következő 40 napban
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A legismertebb magyar időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be.
Új munkahét, folytatódik az útfelújítás Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.