Ugrás a tartalomra

A játékvezető ajándékával

Létrehozva
A DVTK labdarúgócsapata vasárnap hazai pályán szerepelt. A Kisvárda MG együttesét fogadta a DVTK.
Preview Image
A DVTK - Kisvárda MG meccsen döntetlen született. Mocsári László képgalériája

A labdarúgó NB I 20. fordulójában, vasárnap kora délután a DVTK a Kisvárda MG csapatát fogadta Diósgyőrben.
Mindkét gárda 3-2-es vereséggel kezdte az évet a múlt hét végén: a DVTK a Debreceni VSC vendégeként, kétgólos előnyről kapott ki, a szabolcsi csapat pedig pályaválasztóként maradt alul az MTK Budapest együttesével szemben.
A DVTK kezdőcsapata három helyen változott a múlt heti bajnokihoz képest, Alexander Vallejo, Bárdos Bence és Bényei Ágoston csak kispados volt, két védő, Szakos Bence, Tamás Márk viszont bekerült a csapatba, ahogy a támadó, Ivan Saponjic is. 
A diósgyőriek 27 fős keretéből négyen hiányoztak a meccs jegyzőkönyvéből: Kecskés Ákost néhány napja megműtötték, Yohan Croizet változatlanul sérült, Marco Lund betegsége miatt nem bevethető, a harmadik számú kapus, Bánhegyi Bogdán volt a negyedik kimaradó. 
A diósgyőri szurkolók bojkottja – ami a vezetőedző Vladimir Radenkovic távozásának követelésével függ össze – hatásos volt, kevesebb, mint ezer néző jelent meg a stadionban, edzőmecsseken is többen szoktak lenni. Szurkolás nem volt, az ultraszektor szinte teljesen üresen maradt…

DVTK: kényszerű, eredményes csere

Az első félidő első felében nem sok helyzet volt, Pető Milán maradt le egy beadásról, majd Babos Bence követte el az első kaput eltaláló lövést. A túloldalon Tamás Márk lepasszolt labdája után Bíró Bence kísérletét blokkolták a hazai védők. 
A játékrész közepén kényszerű cserét hajtott végre a Diósgyőr, Ivan Saponjic megsérült, Bényei Ágoston jött be helyette. Milyen jó, hogy így történt, mert a középpályás a beállása után bő negyedórával gólt szerzett, 17 méterről, középről, laposan a kapu bal alsó sarkába lőtt (1-0).
Az első félidő hajrájában Bíró Bencének volt még egy lehetősége, de a bal kapufa mellé fejelt.

A második félidőben a Kisvárda MG sokáig kereste a lehetőséget arra, hogy eltüntesse hátrányát, és végül ez 11-esből sikerült nekik. Igaz, ehhez kellett a játékvezető, és a VAR szoba, akik együttesen úgy ítélték meg, hogy Szakos Bencének a 16-os előtti szabálytalansága és azt ezt követő immár a büntetőterületen belüli mozdulata 11-est ér. A büntetőt Tonislav Yordanov értékesítette a négy perces elemezgetés után (1-1).
A hajrában Lamin Colley előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a vendégek kapusa védett, majd Novothy Soma előbb kupáig jutott, majd nem sokkal később néhány centivel a kapu mellé fejelt, így maradt a döntetlen.
A DVTK zsinórban négy nyeretlen meccsnél tart.

DVTK – Kisvárda MG 1-1 (1-0)
Diósgyőr, 1000 néző. V.: Berke (Szalai D., Rózsa D.).
DVTK: Sentic – Szakos B., Szatmári, Tamás M., Bokros – Keita, Holdampf – Babos B., Saponjic, Pető – Colley. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic. 
Kisvárda MG: Popovics - Jovicic, Radmanovac, Oláh B., Chlumecky – Szőr, Popoola – Matanovic, Mbock, Melnyk – Bíró. Vezetőedző: Révész Attila.
Csere: Saponjic helyett Bényei a 22., Pető helyett Esiti az 57., Mbock helyett Yordanov a 61., Szőr helyett Molnár G. a 61., Holdampf helyett Vallejo a 70., Babos B. helyett Bárdos a 70., Szakos helyett Demeter M. a 70., Jovicic helyett Cipetic a 87., Matanovic helyett Novothny a 87., Chlumecky helyett Medgyes a 93. percben.
Sárga lap: Radmanovac a 26., Jovicic a 78. percben.
Gólszerző: Bényei (1-0) a 39., Yordanov, 11-esből (1-1) a 69. percben.

Címkék

Ez is érdekelhet

baleset mentő mentőautó sziréna
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen
MiskolcBaleset
A baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.
Program indult a fogyatékossággal élő és idős miskolciak életminőségének javítására
Miskolc
Érzékenyítő és szemléletformáló programok, egészségfejlesztő előadások, valamint művészetterápiás, rekreációs és mentálhigiénés foglalkozások valósulnak meg az elnyert több mint 416 millió forint uniós támogatásból.
Indulnak a nagyvolumenű kátyúzási munkák Miskolcon
MiskolcKörnyezet
A kátyúzási munkákat többféle technológiával, egész évben végzi a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft., a nagyfelületű útjavítási munkák azonban csak a kedvezőbb időjárás beköszöntével, illetve az aszfaltkeverő telepek megnyitásával indulhatnak el.
Hollósy András. Fotó: Juhász Ákos
Folytatja az országos első – Túl a 15 ezer támogatói aláíráson Hollósy András
Miskolc
A munka nem áll meg, a következő időszakban is folytatja a személyes találkozásokat és az egyeztetéseket a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.