Ugrás a tartalomra

Színes évkezdés a Miskolci Szimfonikusoknál

Létrehozva
Erősen indította a 2026-os évet a Miskolci Szimfonikus Zenekar: az újévi hangversenysorozat ismét telt házakkal és lelkes közönséggel zajlott, miközben a zenekar már a következő hónapok izgalmas programjaira készül.
Kép
Kilátó Szimfonikusok
Fotó: Osztie Tibor

Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető igazgató szerint az újévi koncert hosszú évek óta az egyik legsikeresebb eseménye a zenekarnak.

– Eladási szempontból és a közönség fogadtatását tekintve is kiemelkedő. Évről évre egyre több koncertet tartunk, mostanra már szinte a kapacitásaink határát feszegetjük – fogalmazott. Hozzátette: ezek a hangversenyek nemcsak a törzsközönséget szólítják meg, hanem olyanokat is, akik egyébként ritkábban járnak komolyzenei koncertekre, közülük pedig sokan később az alapprogramokra is visszatérnek.

Műfaji sokszínűség

Az újévi hangversenyek különlegessége idén is a műfaji sokszínűség volt. A klasszikus bécsi operettek és polkák mellett operarészletek is helyet kaptak a műsorban, a táncos elemekről pedig második éve a Miskolcz-Revital Tánccsoport Egyesület gondoskodott.

– Mindig olyan műsort próbálunk összeállítani, amely az elmúlt években biztosan nem hangzott el a városban. Fontos számunkra az újdonság – emelte ki az ügyvezető.

Kép
Kilátó Szimfonikusok
Fotó: Osztie Tibor

Symphonic salsa

A könnyedebb műfajok azonban az év során is visszatérnek. Február 26-án Symphonic salsa címmel ad koncertet a zenekar, amelyben a német Klazz Brothers és a Cuba Percussion működik közre.

– Egy nagy szimfonikus zenekari apparátushoz csatlakozik a vendégegyüttes, karibi hangulatot teremtve. Elsőre talán szokatlannak tűnik, de a tapasztalatok szerint óriási sikere van – mondta Szászné Pónuzs Krisztina, hozzátéve: a zenészek számára is felüdülést jelent, amikor kiléphetnek a megszokott klasszikus repertoárból.

A zenekar kommunikációs menedzsere, Handa Eszter arról számolt be, hogy az újévi koncertek már rég túlnőttek Miskolcon.

– A kezdeti két miskolci előadásból mára több helyszínt érintő sorozat lett. Jártunk már Emődön, Sátoraljaújhelyen, Felsőzsolcán, és idén új állomásként Sajóbábonyban is – mondta. Tapasztalataik szerint a „klasszikus slágerek” mindenhol rendkívül népszerűek.

Kép
Kilátó Szimfonikusok
Fotó: Osztie Tibor

Bérletes hangversenyek

A bérletes hangversenyek sora sem szakad meg: január 9-én folytatódik a Capriccio bérlet, február 16-án Maestro bérletes koncert következik, márciusban pedig a Gál Károly zenei esték térnek vissza.

– Most egy időre visszatértünk a klasszikus vonalhoz, de az év során még több könnyedebb koncert is várható – tette hozzá Handa Eszter.

A tapasztalatok azt mutatják: a műfaji nyitás meghozza az eredményét. A tavalyi CineFest-hez kapcsolódó filmzenei koncert után látványosan nőtt a bérletvásárlási kedv, és egyre többen fedezik fel, hogy a komolyzene sokkal közelebb áll hozzájuk, mint korábban gondolták.

Ez is érdekelhet

Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
MiskolcKörnyezet
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.
Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.