Nyugat felől nagy területen csökken a felhőzet, kisüt a nap, de északkeleten tartósan borult marad az ég. Délután ismét mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, legkésőbb a Tiszántúlon. Kora délelőtt az Észak-Alföldön is megszűnik a csapadék, majd átmeneti szünet után délután a Dunántúlon és a középső tájakon ismét többfelé elered az eső, legkevésbé délkeleten és a Tiszántúlon eshet. A délies szél napközben olykor megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon erős széllökésekre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 10 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 3, 10 fok valószínű - írja a met.hu.
Az elszórt esőt kósza napsütés váltja
Létrehozva
Tíz fokig is felkúszhat a hőmérő csütörtökön.
Ez is érdekelhet
Leköszönt Miskolc alpolgármestere, itt folytatja
Hollósy Andrásnak a város polgármestere megköszönte a munkáját.
Vakáció off, suli on – vigyázzunk a gyermekekre az utakon
A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban. Megváltozik a közlekedés megszokott ritmusa, megnő az iskolák környékének forgalma, új útvonalak és napi rutinok alakulnak ki. Különösen nagy figyelmet igényelnek az első osztályosok, akik még csak most ismerkednek az önálló közlekedéssel.
Így indul az első tanítási nap – fokozott figyelem az iskolák környékén
Szeptember 1-jén megkezdődik az új tanév, ezzel együtt pedig a reggeli és délutáni órákban ismét jelentősen megnő a forgalom Miskolcon.