Ugrás a tartalomra

Börtönbüntetést kapott a volt diósgyőri focista

Létrehozva
A Blikk a Bihari Napló beszámolója alapján arról ír, hogy börtönbüntetésre ítélték hazájában a korábbi diósgyőri labdarúgót, Marius Siminic.
Kép
Börtönbüntetést kapott a volt diósgyőri focista.

A 43 éves román exfutballistát kábítószer-kereskedelem és tiltott szerek birtoklása miatt találták bűnösnek. A nyomozás szerint 2024 nyarától kezdve több alkalommal adott el drogot egy váradi vevőnek, aki valójában beépített rendőr volt; az utolsó dokumentált tranzakció 2025 februárjában történt. Nem sokkal később házkutatást tartottak nála, ahol több tasaknyi tiltott anyagot és egy mérleget is lefoglaltak.

Az ítélet nem jogerős, az ügy a Nagyváradi Ítélőtáblán folytatódhat, addig Siminic házi őrizetben marad. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy korábban Magyarországon embercsempészet miatt már elítélték.

Siminic pályafutása során több klubban is megfordult, köztük a Diósgyőri VTK együttesében, ahol 2004 és 2006 között 19 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és három gólt szerzett.

Ez is érdekelhet

Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.
SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.
Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.