Ugrás a tartalomra

Valamennyien levizsgáztak

Létrehozva
Megtartották a játékvezetői ellenőrök szokásos továbbképzésének újabb felvonását.
Kép
A vármegyei ellenőrök egy csoportja Telkiben. Fotó: magánarchívum
A vármegyei ellenőrök egy csoportja Telkiben. Fotó: magánarchívum

A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága Telkibe hívta a vármegyei keretekbe soroltakat, részükre felkészítést és elméleti vizsgát szervezett. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei ellenőrök közül a hétvégi második körben Ambrus János, Petus Pál, Czél István, Farkas Zsolt, Boncsér Sándor és Friedl Csaba vett részt a fejtágítón és valamennyien teljesítették a követelményeket.

– A vármegyei ellenőri nap teszt írással kezdődött, majd ezt követően az ellenőri jelentés elkészítésével kapcsolatos irányelvekről és elvárásokról Szarka Zoltán, az országos jb elnökségi tagja tartott előadást, ezután pedig videós feladatok következtek – mondta Friedl Csaba.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.