Ugrás a tartalomra

Koszorúzással tisztelegtek a kommunista diktatúrák áldozatai előtt

Létrehozva
A szovjet kényszermunkatáborokba, a gulágokra ötszáz miskolci lakost hurcoltak el 1945-ben. Erről emlékeztek meg február 25-én, a kommunista diktatúrák emléknapján.
Preview Image
A megemlékezés fotói. Mocsári László képgalériája

Koszorúzással egybekötött megemlékezés keretében tisztelegtek az áldozatok előtt szerda délelőtt, az emlékükre kihelyezett táblánál, Miskolcon, a Zsolcai kapu 32. szám alatt, Miskolc város önkormányzata ünnepségén. 

„Tisztelettel és kegyelettel emlékezzünk mindazokra, akik életüket, szabadságukat, méltóságukat és emberi jogaikat veszítették el, a 20. század egyik legkegyetlenebb elnyomó rendszerében. A történelem tragikus fejezetei közé tartozik a kommunista diktatúrák kíméletlen uralma, amely világszerte mintegy száz millió ember halálát okozta. Kelet-Közép Európában az áldozatok száma eléri az 1 millió főt” – idézte fel a helyszínen Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. (MKK) kommunikációs menedzsere, aki arról is beszélt, hogy a kényszermunka, az éhínség, a meghurcoltatás, a bebörtönzés és a kegyetlen kivégzések férfiakat és nőket, időseket és gyermekeket sem kíméltek. 

Kép
Koszorúzás a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján
Az emléktábla. Fotók: Mocsári László

Ragaszkodtak tisztességükhöz

„Február 25-én fejet hajtunk mindazok előtt, akik a kommunista diktatúra embertelen rendszerének estek áldozatul. Azok előtt, akiket meghurcoltak, kitelepítettek, megfosztottak szabadságuktól, hitüktől, méltóságuktól és gyakran az életüktől is” – mondta Tamás Krisztián, aki hangsúlyozta: Miskolc városának történelme sem választható el ettől a korszaktól. 

„Itt éltek azok az emberek, munkások, értelmiségiek, egyházi személyek, családapák és édesanyák, akikre egyetlen „bűnük” miatt sújtott le a hatalom, azért, mert másként gondolkodtak. Ragaszkodtak hitükhöz, nemzeti identitásukhoz, vagy emberi tisztességükhöz” – foglalta össze az MKK kommunikációs menedzsere. 

Csendesen szenvedtek

Hozzátette, elsősorban helyben megbecsült, de névtelenné tett családokat érintett az üldöztetés. Sokan nem nyilvános perek áldozatai voltak, hanem csendes adminisztratív döntéseké. Többeket megfigyeltek, megfélemlítettek, mások némán szenvedtek, viselve a rendszer igazságtalanságait. 
Elmondta, ez a város őrzi a kimondatlan történetek emlékét. A gyárkapuknál elnémított sorsokat. A lakások falai között elszenvedett félelmet és a családokban továbböröklődött veszteséget. 

Az emlékezés nemcsak a múltról szól, hanem felelősség is, hogy felismerjük, hová vezet az, amikor az emberi élet értéke eltörpül egy ideológia mögött. A diktatúra nemcsak az embereket, hanem az emlékezetet is el akarta pusztítani. A megemlékezés a hallgatás megtörése, főhajtás mindazok előtt, akiknek nem adatott meg, hogy saját történetük igazságát elmondják. A szabadságot pedig, amiért oly sokan áldozták életüket, soha többé ne vegyük természetesnek!

- emelte ki Tamás Krisztián. 

Kép
Koszorúzás a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján
Dr. Senviczki Erika jegyző és Nagy Boglárka aljegyző koszorúzott a miskolci önkormányzat nevében. Fotó: Mocsári László

Koszorúzott:

  • Miskolc Megyei Jogú Önkormányzata nevébendr. Senkviczki Erika jegyző, Nagy Boglárka aljegyző
  • Magyar Országgyűlés képviseletében: Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 1. számú választókerület országgyűlési képviselője
  • Fidesz-KDNP-Pont Mi frakciószövetség képviseletében: Kavecsánszki Erzsébet, Klinga Dániel, Barta Gábor, Molnár Péter és Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselők, valamint Sebestyén László, a FIDESZ miskolci szervezetének elnöke
  • Jobbik Magyarországért Mozgalom miskolci szervezet nevében: Kovács Imre István elnök
  • Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata képviseletében: dr. Lange László elnök
  • Herman Ottó Múzeum nevében: Kákóczki András igazgatóhelyettes, a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője
  • Miskolci Egyetem nevében: Porcs Levente, a Hallgatói Önkormányzat titkár
  • Mathias Corvinus Collegium nevében: Nagy Konrád és Szarvas Gergő egyetemi hallgatók
  • Doni Bajtársi Kegyeleti Szövetség Miskolci Csoportja képviseletében: Vitéz Feledy Péter, Vitéz Papczun Ernő, Gera Sándorné és Miklós Árpád
  • Szemere Bertalan Öregcserkész Csapat képviseletében: Sami Isvánné, Gunda Lászlóné, Derján Géza és Zoltai Zsolt
  • A Civil Összefogás Fórum nevében: Holló Gyula elnök

Címkék

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.