Ugrás a tartalomra

Együtt a miskolci fiatalokért

Létrehozva
Ezzel a címmel indult el egy program Miskolcon.
Kép
Lelkesedj velünk! program
Együtt a miskolci fiatalokért. Forrás: Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete

Miskolc önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében 637,92 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült az „Együtt a miskolci fiatalokért” című projekt megvalósítására.

A projekt Miskolc önkormányzata vezetésével, konzorciumi együttműködésben valósul meg a Baleset-megelőzési és Közlekedésbiztonság-technikai Egyesület, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Közhasznú Alapítvány, a Magyar Cserkészszövetség, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete, valamint a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány partnerségével.

A nagycsaládosok arra fókuszálnak, hogy a fiatalokat minél jobban bevonják a közösségi életbe.

–  Offline életet szeretnénk a fiataloknak. Nagy probléma, hogy minden gyerek nagyon sokat nyomkodja a kütyüjét. A programjaink nagy része arról szól, hogy próbáljunk egy kicsit egymással foglalkozni, és nem a digitális világgal, próbáljunk egymás felé fókuszálni. Ezért szeretnénk ezt a pályázatot minél jobban kiteljesíteni, a 160 családunk között népszerűsíteni – mondta Bak László, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesület elnöke.

Egyéni fejlesztéstől a balatoni táborozásig

Három programot is megemlített, amely rendszeresen visszatér. Havonta megtartják a Lélekvár nevű foglalkozást, amely egy közösségi coaching foglalkozás. Ezen kívül van a Fejlesztővár foglalkozás, amely egyéni fejlesztést tartalmaz, ahol egy gyógypedagógus foglalkozik a gyerekekkel. A Lelkesedj velünk! pedig egy mentálhigiénés foglalkozás. Ezeken kívül három olyan programot terveznek, amelyek évente visszatérnek.

– Lesz napközis tábor, egy ottalvós tábor a Balaton partján, a harmadik pedig az Ififeszt nevű foglalkozás, amit az Akropolisz Szabadtéri színpadon rendezünk majd meg – sorolta.

A pályázati pénzből három éven keresztül meg tudják tartani a foglalkozásaikat.

Bak László elnök hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a gyerekeket minél jobban bevonják a közösségi életbe.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Plusz és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.

Ez is érdekelhet

Ne maradjon ki ebből!
MiskolcKultúra
Július 3-án már bemutatták, most újra előadják. Augusztus 21-én jön az Így vigad a magyar című operettgála a miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon. A Barlangfürdő után ezzel lesz teljes élmény a nap.
Képgaléria
Élmény Piknik- Csillagfény a Tavon Tapolca
Csillagfényes Élmény Piknik a miskolctapolcai tavon
MiskolcSzabadidő
Szombaton útjára indult a Csillagfény a Tavon új élménysorozat, amely a miskolctapolcai Csónakázó-tavat egy estére egészen más oldaláról mutatta meg.
Hatodik lett a 4x100-as női váltó
MiskolcSport
Atlétika: az angliai Birmingham városában zajlik Európa-bajnokság, amely ma véget ér.
A buszbaleset kilenc sérültjét a megyei kórházban ápolják
MiskolcEgészségBaleset
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba összesen kilenc sérült érkezett augusztus 16-ára virradó éjszaka, az M3-as autópályán történt lengyel autóbusz-baleset helyszínéről. A sérültek közül két beteget súlyos, életveszélyes állapotban vett fel a kórház.