Ugrás a tartalomra

Újabb jelölteket vettek nyilvántartásba az 1-es választókerületben

Létrehozva
Rendkívüli ülésen találkozott hétfő délután a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 1-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága.
Kép
választási bizottsági ülés, 2026.03.02., Fotó: Mocsári László
Fotók: Mocsári László

A kampány aktív szakasza már napokkal korábban elindult, miután a jelöltek átvették az ajánlóíveket és megkezdték a szükséges számú támogató aláírás összegyűjtését. A jogszabály szerint az induláshoz legalább 500 érvényes ajánlás szükséges. Március 2-án, hétfőn újabb fontos állomásához érkezett az országgyűlési választási folyamat a miskolci 1-es számú egyéni választókerületben. 

Az ülésen Üveges István, a bizottság elnöke megállapította, hogy a bizottság határozatképes. Bejelentette:

  • Miklós Árpád Ferenc, a Mi Hazánk Mozgalom jelölőszervezet jelöltjeként
  • Farkas Dávid, a Szolidaritás Pártja és a Magyar Munkáspárt jelölő szervezetek jelöltjeként

benyújtotta a jelöléshez szükséges ajánlóíveket, amiről első napirendi pontjában döntést hozott a bizottság. Második napirendi pontjában pedig a beérkezett kifogásokat bírálta el. 

Kép
választási bizottsági ülés, 2026.03.02., Fotó: Mocsári László

Senviczki Erika jegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője ismertette, hogy az ajánlóívek átvételének tényét rögzítették a Nemzeti Választási Rendszerben, a Választási Iroda pedig elvégezte a szükséges számú ajánlások ellenőrzését. 

Hozzátette, Miklós Árpád Ferenc képviselőjelölt esetében összesen 653 darab ajánlást rögzítettek, amelyek közül 563 darab érvényes és 90 darab érvénytelen. 

Elmondta, Farkas Dávid képviselőjelölt esetében összesen 585 darab ajánlást rögzítettek, amelyek közül 505 darab érvényes és 80 darab érvénytelen. 

Ezzel a bejelentett jelöltek teljesítették a törvényi feltételeket. Az elhangzottak alapján az érintett aspiránsok átlépték az induláshoz szükséges minimumküszöböt, így a bizottság egyhangú szavazással döntött nyilvántartásba vételükről. A döntés Szalay-Tóth Katalin és Török Péter bizottsági tagok jelenlétében született meg.

Kép
választási bizottsági ülés, 2026.03.02., Fotó: Mocsári László

A hétfő délutáni állás szerint az ajánlóíveket már átvették, de a szükséges számú érvényes aláírást még nem adták le:

  • Dohányné Varró Anna (független)
  • Ganyi Gáborné (Normális Élet Pártja)
  • Kerekes Edit (Jobbik)
  • Oszkocsil Zoltán (Otthon Védelme Ingatlan Párt)
  • Szolnoki Gábor (Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

A következő napokban így további bejelentések és újabb bizottsági döntések várhatók az 1-es választókerületben.

Portálunk korábban már beszámolt Csöbör Katalin és Juhász Roland, valamint Jakab Péter bejelentéséről, akinek a nyilvántartásba vétele jelenleg jogorvoslat alatt áll a valasztas.hu alapján. Továbbá ugyancsak figyelemmel kísérhették olvasóink, amint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság bejelentette, hogy Czipa András és Hollósy András, valamint Mokrai Mihály és Pakusza Zoltán is benyújtották a szükséges számú ajánlást.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.