Ugrás a tartalomra

Tóth Annát köszöntötték

Létrehozva
A Nyíregyházán tartott fedett pályás országos atlétikai bajnokságon bensőséges hangulatú ünnepséget is tartottak.
Kép
toth-anna-es-gyulai-miklos.jpg
Tóth Anna plakettjét Gyulai Miklós adta át. Fotó: DVTK

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelyének atlétikai centrumában rendezett viadalon sérülése miatt nem indult Tóth Anna, a DVTK gátfutója. A piros-fehérek kiválósága azonban megnézte a küzdelmeket, vasárnap pedig ünnepélyes keretek között kapta meg az Európai Atlétikai Szövetség plakettjét, amelyet az U23-as Európa-rekordjáért érdemelt ki.

Díját Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke adta át. A diósgyőriek versenyzője a tavalyi fedett pályás országos bajnokságon 7.95 másodperces idővel nyerte a női 60 méteres gátfutást, ideje U23-as Európa-rekordnak bizonyult. Tóth Anna edzője, Tigyi József érdeklődésünkre elmondta, hogy tanítványa egy hét múlva végezhet teljes értékű edzésmunkát, verseny viszont csak májusban lesz.

Címkék

Ez is érdekelhet

Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.
A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.