Ugrás a tartalomra

Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
Már a 246. alkalommal nyitja meg kapuit szombaton a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak az ebkedvelők a szeretetre vágyó négylábúakkal.
Kép
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Gyertek sétáljunk! Fotó: Mocsári László

A nyílt nap szívet melengető program: az érdeklődők sétálhatnak a telep védenceivel, megsimogathatják őket, és átadhatják nekik azt a figyelmet és törődést, amely számukra a legnagyobb ajándék. Egy rövid séta vagy néhány perc közös játék hatalmas élményt jelent mind az állatok, mind a látogatók számára.

A rendezvény egyúttal lehetőséget kínál arra is, hogy aki szeretné, elindíthassa az örökbefogadás folyamatát, és hosszú távon felelős gazdává válhasson.

A telep munkatársai örömmel fogadnak minden adományt is a négylábúak számára: régi törölközőt, rongyot, edényt, fagyasztott húst, rizst, játékot, nyakörvet vagy bármely más eszközt, amely megkönnyíti a kutyák és macskák mindennapjait.

A nyílt napok évek óta erősítik a kapcsolatot a város lakói és a telep között, és hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több állat életében fordulhasson jobbra a sors.

A gazdára váró állatok fotói és adatai elérhetők a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. honlapján, valamint a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán.

Kép
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen

A telep elérhetősége:

Cím: 3527 Miskolc, Fonoda u. 16.
Telefon: +36 30 339 6549
Ügyfélfogadás: hétfő – szerda – csütörtök 11:00–14:00 (kizárólag előzetes időpont-egyeztetéssel)

Természetesen a szombat kivétel, ekkor bejelentkezés nélkül is látogatható a Miskolci Állategészségügyi Telep - írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.