Ugrás a tartalomra

A bolgár felszabadulásra emlékeztek Miskolcon

Létrehozva
A bolgár nemzeti ünnep alkalmából tartottak megemlékezést péntek délután Miskolcon, a Görög Katolikus Általános Iskolában.
Kép
bulgaria_felszabadulasanak_megunneplese_20260306-ot_06.jpg
A bolgár felszabadulásra emlékeztek Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor

Az eseményen a városban élő bolgár közösség tagjai idézték fel hazájuk török uralom alóli felszabadulásának történelmi jelentőségét. A rendezvényt Valcsev János, a miskolci Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és a Bolgár Országos Önkormányzat elnökhelyettese nyitotta meg köszöntőjével. Beszédében hangsúlyozta: a Magyarországon élő bolgárok büszkék arra, hogy Miskolcon találtak otthonra, ugyanakkor fontosnak tartják történelmük és hagyományaik ápolását.

Az ünnepségen felszólalt Rachev Ivo Alexandrov, a Bolgár Országos Önkormányzat elnökhelyettese is, aki bolgár nyelven mondta el beszédét. Gondolatait Bajcsev-Dancsó Damján, a miskolci bolgár nemzetiségi önkormányzat tagja tolmácsolta magyarul a jelenlévőknek.

Kép
bulgaria_felszabadulasanak_megunneplese_20260306-ot_14.jpg

A megemlékezésen felidézték: 1878. március 3-án írták alá azt a békeszerződést Oroszország és az Oszmán Birodalom között, amely lezárta az 1877–78-as orosz–török háborút. A megállapodás csaknem ötszáz év oszmán uralom után tette lehetővé a bolgár államiság helyreállítását etnikai területein. A napot 1888 óta ünneplik, 1991-től pedig Bulgária hivatalos nemzeti ünnepe.

A rendezvény helyszíne is különleges jelentőséggel bír: az épület 1929 és 1945 között a miskolci bolgár közösség anyanyelvi iskolájaként és kápolnájaként működött.

Kép
bulgaria_felszabadulasanak_megunneplese_20260306-ot_04.jpg

Az ünnepség hangulatát tovább emelte, hogy a miskolci kilenc nemzetiségi önkormányzat közül hét képviseltette magát valamilyen formában az eseményen, ezzel is kifejezve a városban élő közösségek közötti együttműködést és tiszteletet.

A bolgárok számára az évnek ez az időszaka más szempontból is ünnepi: március elején tartják a Baba Marta nevű tavaszköszöntőt, amikor a tisztaságot és egészséget jelképező piros-fehér martenicát viselik. A szokás a tavasz érkezését és az új kezdetet jelképezi a bolgár kultúrában.

Kép
bulgaria_felszabadulasanak_megunneplese_20260306-ot_03.jpg

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.