Ugrás a tartalomra

Magyar bajnoki dobogó tetején a Miskolcz-Revital párosai, óriási siker a szóló Eb-n

Létrehozva
A Miskolcz-Revital TSE párosai képviselik hazánkat a következő kontinensviadalokon, szóló versenyzőjük pedig hatalmas sikert aratott a szófiai Európa-bajnokságon.
Kép
miskolcz-revital
A Tisza Vince-Kovács Tekla páros Süttő Rolanddal és Süttő-Tombácz Anikóval. Fotók: magánarchívum

Március 7-én és 8-án rendezték meg a versenytánc versenyek csúcsának számító megmérettetést, a TáncSport Magyar Bajnokságokat páros és szóló versenyzők részére. Ez az év legfontosabb versenye, amelyen kiemelt figyelmet kap a felkészülés.

A Miskolcz-Revital TSE elnöke, Süttő-Tombácz Anikó a minap.hu-nak elmondta, hogy a hétvégén két magyar bajnoki címmel, két bajnoki ezüstéremmel, három bajnoki bronzéremmel, három bajnoki középdöntős helyezéssel és egy klubközi aranyéremmel gazdagodtak versenyzőik.

Kép
miskolcz-revital

Ahogy arról lapunk beszámolt, a Ludovit Pavela-Varga Popovics Regina páros ifjúsági latin magyar bajnoki címet szerzett, mellettük a Tisza Vince-Kovács Tekla is magyar bajnok lett junior II. Latin kategóriában.

Kép
miskolcz-revital

– Ez azt jelenti, hogy az egyesületből két különböző korosztályú párosunk is képviselheti majd Magyarországot és Miskolcot a következő kontinensviadalokon – tette hozzá Anikó.

Kép
Csorba Viktória

A hazai bajnoksággal párhuzamosan Csorba Viktória versenyzőjük a Bulgáriában megrendezett Szóló Felnőtt Európa-bajnokságon vett részt. Viktória 114 indulóból bejutott a Top 24-be, ahol a 21. helyen végzett, a legjobb magyar eredményt elhozva ezzel.

Kép
miskolcz-revital

Az egyesület elnökétől azt is megtudtuk, hogy a párosok és a szólók következő versenyei mellett a Miskolcz-Revital TSE húsvétkor csapataival is Európa-bajnokságon méretteti meg magát Thessalonikiben.

Május első hétvégéjén pedig a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban rendeznek táncversenyt, ahol hasonlóan magas színvonalú produkciókra számíthat majd a nagyközönség.

Kép
miskolcz-revital

2026. TáncSport Magyar Bajnokság eredményei:

Tisza Vince-Kovács Tekla Junior II Latin: 17/1. hely

Párosok:

Varga-Popovics Regina - Pavela Ludovit (TC Meteor Kosice)

Ifjúsági Latin: 15/1. hely

Ifjúsági Standard: 15/3. hely

Tóth-Zádeczki Laura-Bodnar Gabriel (Show DS Team)

Ifjúsági Standard: 15/5. hely

Ifjúsági Latin: 15/7. hely

Farkas Gréta-Svajda Szabolcs (Dimenzió TSE)- Felnőtt Latin: 35/8. hely

Szólók:

Tóth Viktória, szóló Ifjúsági Latin: 16 2. hely

Vasas Dorka, szóló Gyermek Latin: 18/2. hely

Kleska Kinga, szóló Junior I Latin: 28/3. hely

Kovács Titanilla, szóló ifjúsági Latin: 16/3. hely

Balogh Krisztina, szóló Junior I latin: 28/8. hely

Az eredmények IDE kattintva tekinthetők meg.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Hétfői közlekedési körkép: több miskolci úton is dolgoznak
Miskolc
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkálatok lassítják a forgalmat Miskolcon.
Képgaléria
Jelenlét, megrendülés és szépség Szűz Mária neve napján Diósgyőrben
MiskolcEgyház
Megtartották Diósgyőr legnagyobb szeptemberi vallási és közösségi ünnepét, a Mária-búcsút, amit minden évben Szűz Mária szent neve ünnepéhez kötődően rendeznek meg, a diósgyőri római katolikus templom búcsúja keretében. A ünnepi szentmisét és körmenetet, délután kulturális programok követték.
deak_bill_gyula.jpg
Rossz vér, jó emlékek – Deák Bill Gyula újra Miskolcon
MiskolcSzabadidő
A Deák Bill Blues Band novemberben visszatér Miskolcra: a Rossz vér című országos turnéjuk egyik állomása az Ady Endre Művelődési Ház lesz.
Medencét épített a negyedikre
MiskolcKultúraSzabadidő
A Földszint című, 2026-os magyar–olasz alkotás, Reisz Gábor filmje a Pressburger teremben szeptember 11-én volt látható először. A magyar premier után közönségtalálkozó is volt az alkotók részvételével.