Ugrás a tartalomra

A város továbbra is számít a DAM-ban működő vállalkozásokra

Létrehozva
A cél az, hogy a fejlesztések erősítsék a helyi gazdaságot.
Kép
dam_megbeszeles_260310_facebook_tszj.jpg
Forrás: Facebook/Tóth-Szántai József

A DAM-ban működő vállalkozások vezetőivel, tulajdonosaival találkozott Tóth-Szántai József polgármester kedden.

A találkozó célja az volt, hogy – amint a városvezető is fogalmazott közösségi oldalán – „megerősítsük: továbbra is számítunk rájuk”.

A polgármester hozzátette: a területen most is számos kis- és nagyvállalkozás működik, amelyek együttesen több száz embernek adnak munkát, és évente 15–25 milliárd forint árbevételt termelnek.

– A célunk az, hogy a fejlesztések erősítsék a helyi gazdaságot, és biztonságot adjanak az itt dolgozó családoknak – fogalmazott.

Ahogy ismert, a város összességében több mint 6,5 milliárd forintot kapott a kormánytól, ezzel Miskolc többségi tulajdonába került a DAM egykori területe. Az összegből közel 75 hektárt sikerült megvásárolni a 130-ból.

Arról is beszámoltunk korábban, hogy „Vasgyári Kör” néven városi konzultációt indított Tóth-Szántai József polgármester. A cél, hogy március végéig a miskolci emberek elmondhassák a véleményüket, elképzeléseiket az egykori Diósgyőri Acélművek területének felhasználásáról.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.