Ugrás a tartalomra

Az egyik legismertebb miskolci örökségéről emlékeznek meg egy közös futással

Létrehozva
Az esemény egyben jótékonysági célt is szolgál.
Kép
Illusztráció. Minap-archív fotó: Mocsári László

Március 22-én, vasárnap 9 órától közös futással emlékezünk meg Lehoczki-Spider László munkásságáról és örökségéről – közölte a szervező SteelRunners Hungary Sportegyesület.

Úgy fogalmaztak, hogy „Lehoczki László neve egyet jelent az önzetlen segítségnyújtással, emberséggel és hivatástudattal”. Számtalan ember életét megmentette, segített a bajbajutottakon.

Az emlékfutásnak jótékonysági célja is van, a rendezvény teljes bevételét az Országos Mentőszolgálat számára ajánlják fel.

– Futásunkkal nemcsak emlékezünk, hanem tovább is visszük azt a szellemiséget, amit Lehoczki László képviselt: segítséget, összefogást és felelősséget egymás iránt – fogalmaztak a szervezők.

A részletes program:

07:30–08:00 gyülekező, regisztráció, helyszíni nevezés (a rajtig van lehetőség), mécsesek kiosztása

8:00 megnyitó, bemutatkozás, megemlékezés

08:30. rövid tájékoztató az útvonalról

8:45. bemelegítés

09:00 tömegrajt, közben mécsesek meggyújtása, elhelyezése a Mancs szobornál

09:30-10:00 befutó

10:15–10:30 köszönőbeszéd, fényképezés

A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy aki nem tud részt venni az emlékfutáson, de támogatná a céljaikat, az bármilyen összeggel hozzájárulhat a jó ügyhöz:

STEELRUNNERS HUNGARY SPORTEGYESÜLET

10102718-50624400-01000004

MBH BANK

Megjegyzés: Adomány

– Ez a 2,5 kilométer nem az időről szól, nem a tempóról, hanem az emlékezésről, az összetartozásról, a tiszteletről és a közösségről. Várunk Mindenkit – futókat, családokat, barátokat, gyerekeket és szépkorúakat egyaránt. Gyere, és fuss, kocogj velünk egy közös ügyért – írták a közösségi esemény oldalán.

Az egyesületet IDE kattintva ismerheti meg közelebbről.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.