Ugrás a tartalomra

Az ember a hang mögött

Létrehozva
A Jászai Mari-díjas Érdemes művésszel, Kautzky Armanddal találkozhattak az érdeklődők kedden délután az MCC rendezvényén. A közönség ezúttal nemcsak a jól ismert szinkronhangot hallhatta, hanem személyes történetein keresztül a színész pályájába is bepillantást nyerhetett.
Kép
mcc_kautzky_armand_260310ml-0.jpg
Fotók: Mocsári László

Kautzky Armand számos világhírű színész magyar hangjaként vált ismertté – többek között Tom Cruise és Pierce Brosnan megszólaltatójaként –, az eseményen azonban elsősorban arról mesélt, hogyan dolgozik egy színész, és miből építkezik egy-egy szerep megformálásakor, legyen szó színpadról, filmről vagy szinkronról. A beszélgetés során saját élményein és pályájának tapasztalatain keresztül mutatta be gondolkodásmódját, valamint a szakma kulisszatitkait is.

Mint fogalmazott, a színész munkája mindig személyes alapokon nyugszik.

– Egy színész háromféle forrásból dolgozik. Az első a saját élményeinkből fakad: mindaz, ami az életem, a vágyaim és a csalódásaim – mondta.

Kép
Kautzky

Hangsúlyozta, hogy a megfigyelés képessége szintén kulcsfontosságú, hiszen a színész folyamatosan „raktározza” a körülötte zajló világ apró részleteit.

– Amikor az ember elindul a művészet rögös útján, egészen más szemmel nézi a világot. Az egész világ az én vadászterületem, minden látott élményből lehet építkezni – fogalmazott.

Harmadik forrásként a fantáziát emelte ki, amely akkor válik igazán nélkülözhetetlenné, amikor a színész számára idegen karaktert kell megformálnia.

– A fantázia akkor kerül elő, amikor olyan figurát kell eljátszani, amelyhez nincs személyes kötődésünk, például egy szélsőséges karaktert, vagy akár egy sorozatgyilkost – tette hozzá.

Kép
Kautzky

A művész szerint e három tényező — a személyes tapasztalat, a megfigyelés és a képzelet — együtt teszi lehetővé, hogy a színész minden helyzetben hitelesen tudjon megszólalni és jelen lenni, akár a színpadon, akár a mikrofon mögött.

A beszélgetés során szó esett a szinkronizálás sajátosságairól, a pálya kihívásairól és arról is, milyen felelősséget jelent ismert filmsztárok „magyar hangjaként” megszólalni. Az est közvetlen hangulatban zajlott, a résztvevők pedig nemcsak kérdéseket tehettek fel, hanem közelebbről is megismerhették azt az embert, aki évtizedek óta meghatározó alakja a magyar színházi és szinkronszakmának.

Az esemény végére világossá vált: a jól ismert hang mögött egy tudatosan építkező, folyamatosan figyelő és alkotó művész áll, aki számára a színészet nem csupán hivatás, hanem életforma is.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.