Ugrás a tartalomra

A történelmi Avast ellenőrizték

Létrehozva
Illegális szemétlerakás, kóborkutyák, kábítószer-fogyasztás – egyebek mellett ezeket is ellenőrizték a szerdai bejárás során.
Kép
tortenelmi_avas_rendeszet_ellenorzes_260311_ja-3.JPG
Fotók: Juhász Ákos

Hollósy András alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy heti rendszerességgel folytatnak rendészeti akciókat, végeznek kiemelt ellenőrzéseket, elsősorban olyan területeken, ahol lakossági jelzések alapján ez indokolt.

– A hozzánk eljutó információk között leggyakrabban az illegális szemétlerakás, a kóborkutyák jelenléte, illetve a kábítószer-fogyasztás szerepel. A történelmi Avas területét jártuk be szerdán, mert itteni drogfogyasztásról kaptunk bejelentést, aminek voltak is jelei az Avasi temetőben, úgyhogy ide az eddigieknél gyakrabban jönnek majd a rendészet munkatársai – ecsetelte.

Kép
rendészeti ellenőrzés

Hozzátette: az illegális szemétlerakás bejelentésének is volt alapja, intézkedtek is az ügyben a szervezet munkatársai, illetve azzal kapcsolatban is, hogy egy idős hölgy rőzsét gyűjtött, ami ezen a területen engedélyköteles.

– Annak ellenére, hogy ilyennel nem rendelkezett, nem szankcionálták, mert miután felhívtuk erre a figyelmét, intézkedtünk, hogy az önkormányzat szociális tűzifa keretéből történjen kiszállítás a részére. A történelmi Avason azt is vizsgáltuk, hogy előfordult-e illegális pincefoglalás – mondta Hollósy András.

Kép
rendészeti ellenőrzés

Mint megtudtuk, a rendészeti ellenőrzés folytatódik, a hétvégén sem lesz ebben megállás, igyekeznek olyan helyekre összpontosítani, ahonnan gyakrabban kapnak bejelentéseket.

– Hogy legközelebb hová megyünk, azt nem áruljuk el előre, mert ezzel a tettenérés esélyeit csökkentjük, de az biztos, hogy ezt a programot folytatjuk, mert kiemelten fontosnak tartjuk, hogy Miskolcon rend és biztonság legyen – hangsúlyozta az alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.