Ugrás a tartalomra

Félmilliárdos program segíti a felzárkózást Miskolc két városrészében

Létrehozva
Három éven át tartó, komplex fejlesztési program indult a Tetemvár és Bábonyibérc területén, több százmillió forintos uniós támogatással.
Kép
top_projekt_babonyiberc_20260318-ot_19.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Miként arról minap beszámoltunk: elindult az a több mint 500 millió forintból megvalósuló fejlesztési program Miskolcon, amely a Tetemvár és Bábonyibérc városrészekben élők életkörülményeinek javítását tűzte ki célul. A teljes egészében európai uniós forrásból finanszírozott projekt három éven keresztül biztosít különböző szolgáltatásokat és lehetőségeket az ott élők számára.

A programról szerdán Bábonyibércen is tartottak tájékoztatót, ahol a résztvevő szervezetek képviselői ismertették a főbb célkitűzéseket és a várható eredményeket.

Több területet érintő, komplex segítség

A kezdeményezés egyik sajátossága, hogy nem egyetlen problémára fókuszál, hanem egyszerre több területen igyekszik előrelépést elérni. A tervek között szerepelnek közösségi és integrációs programok, munkaerőpiaci felkészítést segítő foglalkozások, valamint gyermekeknek szóló oktatási és készségfejlesztő lehetőségek is.

Emellett kiemelt szerepet kap a folyamatos szociális jelenlét, amely közvetlen támogatást nyújt a családoknak a mindennapi nehézségek kezelésében.

Marót Ferenc, a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének projektirodavezetője a Miskolc Televíziónak elmondta: a program egyik fő iránya a szociális munka megerősítése. Ennek részeként nemcsak szociális munkások, hanem szociális asszisztensek és rehabilitációs mentorok is dolgoznak majd a területen. Hozzátette, utóbbi szakemberek különösen azok számára jelentenek segítséget, akik egészségi állapotuk miatt kiszorultak a munka világából, vagy nem rendelkeznek megfelelő információval a számukra elérhető támogatásokról.

Kép
e: top_projekt_babonyiberc_20260318-ot_10.jpg

Széles körű együttműködés

A projektet az önkormányzat konzorciumi együttműködésben valósítja meg, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel (MESZEGYI), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetével, valamint a Regionális Civil Központ Alapítvánnyal.

Szendrák Dóra, a Regionális Civil Központ Alapítvány ügyvezetője hangsúlyozta: a város hosszú ideje törekszik arra, hogy csökkentse a hátrányos helyzetű térségekben tapasztalható különbségeket. Mint mondta, Miskolcon több olyan városrész is van, ahol a lakosok nehéz élethelyzetben élnek, és ezek közé tartozik a Tetemvár és Bábonyibérc is.

Molnár Péter önkormányzati képviselő a program kapcsán úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a pályázatban megfogalmazott, felzárkózást segítő célok a következő időszakban valóban megvalósulnak, és hozzátette, ő maga is azon fog dolgozni, hogy ezek eredményesen teljesüljenek.

Kép
top_projekt_babonyiberc_20260318-ot_18.jpg

Esélyteremtés és közösségépítés

A fejlesztés középpontjában azok állnak, akik tartósan nehéz anyagi körülmények között élnek, vagy kiszorultak a munkaerőpiacról. A program nemcsak az azonnali segítségnyújtásra törekszik, hanem arra is, hogy az érintettek később önállóbb, stabilabb életet tudjanak kialakítani.

A szakemberek szerint ebben kulcsszerepe van a közösségek megerősítésének is. A helyi programok és közösségi kezdeményezések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ott élők aktívabban kapcsolódjanak be saját környezetük alakításába.

A hároméves projekt végére a szervezetek azt várják, hogy nemcsak egyéni élethelyzetekben történik előrelépés, hanem a városrészek közösségi élete is erősödik, ami hosszabb távon fenntartható változásokat hozhat.

Ez is érdekelhet

Bajusz Gábor
Bajusz Gábor lemond a frakcióvezetői megbízatásáról
Miskolc
Bajusz Gábor a közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Gazdikereső kutyákkal ismerkedtek a városházán
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Városgazda nem bízza a véletlenre, hogy az állategészségügyi telepen élő ebek gazdára találjanak, a kéthetente megrendezett teleplátogatások mellett most elindították az Office Dog Visit néven futó akciójukat is.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Diósgyőr: 25 eladott labda...
MiskolcSport
A DVTK elkezdte a harcot a bajnoki aranyért. Az NKA Universitas Pécs vendége volt a DVTK HunTherm.
medve Andó-kút
Medvét rögzített a kamera az Andó-kút közelében
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezetBulvár
A videót közzé is tették Varbó közösségi oldalán.