Ugrás a tartalomra

Kurucz helyett Bódi

Létrehozva
Változás történt az MVSC-Miskolc focicsapatának kispadján.
Kép
Kurucz Gábor. Fotó: magánarchívum
Kurucz Gábor lemondott. Fotó: magánarchívum

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő zöld-fehérek a hétvégi bajnoki meccsük előtt „közérdekű bejelentést” tettek: „Távozik az MVSC kispadjáról Kurucz Gábor vezetőedző. Felnőtt csapatunk másodedzője és volt játékosunk, Bódi Máté veszi át a gárda irányítását a tavaszi fordulókban. A segédedzői pozíciót Bódi Béla utánpótlás edző tölti be.”

Érdeklődésünkre Tóth István szakosztályvezető ezekkel a szavakkal toldotta meg a hírt:
– Korábbi trénerünk azért mondott le, mert nem jöttek a valamennyiünk által elvárt eredmények. Utóda megbízott szakvezetőként a nyárig irányítja az együttest. 
 

Címkék

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.