A fotók tanúsága szerint a sofőrök megúszták anyagi kárral. A nedves úton vezessünk óvatosabban!
Koccanás történt a reggeli csúcsban a József Attila úton
Ez is érdekelhet
Ma is zavarba ejtően aktuális kérdéseket feszeget a Katharina Blum elveszett tisztessége
Heinrich Böll klasszikusa a nyilvánosság erejéről és az egyén kiszolgáltatottságáról a Miskolci Nemzeti Színházban.
Kínában is megmutatta tudását a miskolci iskola villanyszerelő tanulója
Makkai Józsefet, a Bláthy diákját hazatérése után, hétfőn a kamarában köszöntötték.
Kedvezménnyel csobbanhatnak a szépkorúak – népszerű a Nyugdíjas Kedd az Ellipsumban
Háromórás élményfürdőzéssel kapcsolódhatnak ki a nyugdíjasok az Ellipsumban mindössze ezer forintért. Az idősek világnapja alkalmából indított októberi akció a vártnál is népszerűbbnek bizonyult, ezért a kedvezmény a tervek szerint a következő hónapokban is folytatódik.
Méltó utóhang a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz a Zenepalotában
A fesztivál zeneszerzői pályázatának alkotásai és egyben a kortárs zeneművészet remekei csendültek fel hétfő este a Zenepalotában, Assisi Szent Ferenc szellemében.