Ugrás a tartalomra

A Bükk városának titkai

Létrehozva
Új élményprogram-sorozat indul „Miskolc, a Bükk városa titkai” címmel. A részletekről Fekete-Angyal Enikő, a MIDMAR miskolci idegenforgalmi szervezet vezetője tájékoztatta lapunkat.
Kép
Fekete-Angyal Enikő
Fekete-Angyal Enikő. Fotó: Osztie Tibor

A Visit Miskolc új márkát hívott életre, amelynek középpontjában erős és könnyen átélhető üzenet áll: Miskolc, a Bükk városa, ahol a természet, a gasztronómia, a fürdőzés és a kultúra egyszerre élhető át. Az új márkanév alatt komplex, élményalapú turisztikai termékcsaládot vezetünk be – fogalmazott Fekete-Angyal Enikő.

A MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a megújulás részeként útjára indítják a „Miskolc, a Bükk városa titkai” című tematikus élményprogram-sorozatot, amely a város rejtett értékeit mutatja meg négy különleges nézőpontból.

– Az egész éves programsorozat minden hétvégére kínál valamilyen vezetett élménytúrát azzal a céllal, hogy a látogatók – amellett, hogy megismerik a várost – személyes élményeken keresztül kapcsolódjanak Miskolc természeti, kulturális és gasztronómiai örökségéhez – mondta.

Kép
Indul a gasztroexpressz
Indul a gasztroexpressz. Fotó: Osztie Tibor

Négy tematika, négy egyedi élmény Miskolcon. Az „A Bükk ízei” élményprogram a természet és gasztronómia különleges találkozását kínálja. A világelső Ehető Erdő – Erdei Gasztroexpressz élménytúra során a résztvevők a Bükk lenyűgöző tájait fedezhetik fel, és az erdő ehető kincseit is megismerhetik – szakértői vezetéssel, kóstolókkal és egyedi hangulatú erdei programmal kiegészítve, mindezt a Lillafüredi Állami Erdei Vasút kisvasútjának szerelvényén.

Ahogy arról beszámoltunk március elején, a világ legjobb fenntartható turisztikai kezdeményezésének járó elismerést nyerte el a miskolci „Ehető Erdő – Erdei Gasztroexpressz” élményprogram a Green Destinations nemzetközi versenyén. A díjat a világ legnagyobb turisztikai szakmai eseményén, az ITB Berlin kiállításon adták át Németországban. A miskolci program a Bükk erdeit, a természetismeretet és a helyi gasztronómiát kapcsolja össze. A résztvevők szakvezetéssel járják be az erdőt, megismerik az ehető növényeket és az erdei ökoszisztéma működését, majd a túra végén a Bükk alapanyagaiból készült fogásokat kóstolhatják meg a Michelin-ajánlással rendelkező Végállomás Bistro & Wine étteremben.

A „Déryné nyomában” program Miskolc gazdag színházi múltjába enged betekintést. A belvárosi séta során életre kelnek a város legendái, majd a résztvevők exkluzív módon, a kulisszák mögé is bepillanthatnak a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol egy rövid előadás és interaktív élmények teszik teljessé a programot.

Kép
Avasi Borangolás szombat este
Borangolás a történelmi Avason. Fotó: Horváth Csongor

Az „Avasi bornegyed” élménytúra a történelmi belváros és az Avas különleges hangulatát kapcsolja össze. A városi séta után a résztvevők a több száz éves pincesorok világában merülhetnek el, ahol borkóstolók és izgalmas történetek idézik meg Miskolc egykori borkultúráját, vigalmi negyedét, a szerelmi légyottokat és a nyugatos költők asztaltársaságait.

A „Szent helyek nyomában” Miskolc egyedülálló vallási sokszínűségét mutatja be. A belváros szívében, kis távolságon belül több felekezet jelentős templomai fedezhetők fel, köztük Közép-Európa egyik legkülönlegesebb ortodox temploma impozáns ikonosztázzal, valamint a város meghatározó katolikus, zsidó és református emlékhelyei.

– A „Miskolc, a Bükk városa titkai” programok túlmutatnak a hagyományos városnézésen – hangsúlyozta Fekete-Angyal Enikő. – A tematikus programok mindegyike komplex, élményszerű felfedezést kínál. A hangsúly az autentikus találkozásokon, a helyi történeteken és az aktív részvételen van. Az új élményprogram-sorozat szervesen illeszkedik a megújuló Visit Miskolc márkához, és hozzájárul ahhoz, hogy Miskolc még erősebben pozícionálja magát Magyarország egyik legsokszínűbb turisztikai desztinációjaként.

További részletekért érdemes felkeresni a www.miskolctitkai.hu, valamint a www.erdeigasztroexpressz.hu oldalt.

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.