Ugrás a tartalomra

Programsorozat indult az autizmus jegyében

Létrehozva
A Miskolci Autista Alapítvány a jövő szakemberei, illetve a szociális ellátórendszerhez kapcsolódó szakmák képviselői számára tartott kerekasztal beszélgetést.
Kép
Miskolci Autista Alapítvány. Fotó: Facebook
Miskolci Autista Alapítvány kerekasztal beszélgetése a Vasgyári Közösségi Házban. Fotó: Facebook

Az "Óvodai és iskolai érzékenyítés II." címmel március 27-én kerekasztal beszélgetést rendezett a Miskolci Autista Alapítvány - adta hírül szervezetben a közlemény. 

Az esemény résztvevői a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium diákjai voltak. A leendő szakemberek a Vasgyári Közösségi Házban hallgatták meg az alapítvány szakmai vezetőjének előadását, majd megtekintették a Vargahegyen található, a Miskolci Autista Alapítvány által fenntartott Családi Otthont, az akkreditált foglalkoztatás fő helyszínét, a MAACRAFT kézműves műhelyt, illetve a Vargahegyi Alapfokú Autista Fejlesztő Iskolát - sorolták. 

A program keretében a szakmai vezető röviden bemutatta az autizmus diagnosztizálásának történetét, az autizmusra jellemző viselkedésmintákat, a Miskolci Autista Alapítvány ellátórendszerének felépítését, lakóinak egyediségét. A szemléletformáló céllal szervezett program középpontjában az autizmus spektrumzavar megismertetése és a társadalmi érzékenyítés erősítése állt - foglalták össze. 

Kép
Miskolci Autista Alapítvány. Fotó: Facebook

A megvalósult program az alapítvány által elindított, több alkalomból álló kezdeményezés része, amely Miskolc város lakosságát kívánja megszólítani. A szervezők célja, hogy az autizmussal élők mindennapjainak bemutatásán keresztül erősítsék a megértést és az elfogadást a helyi közösségben - számoltak be. 

A résztvevők interaktív foglalkozásokon, szakmai előadásokon és beszélgetéseken keresztül ismerkedhettek meg az autizmus sajátosságaival, valamint azokkal a módszerekkel és lehetőségekkel, amelyek segíthetik az érintettek támogatását az oktatásban és a mindennapi élet során. A szervezők hangsúlyozták: a személyes tapasztalatszerzés kulcsszerepet játszik a szemléletformálásban - részletezték. 

A március 27-i esemény egy hosszabb távú programsorozat kezdeti szakaszában lévő állomásának tekinthető. A Miskolci Autista Alapítvány a jövőben további, hasonló jellegű rendezvény megszervezését tervezi, amelyekkel szélesebb körben kívánják megszólítani az érdeklődőket - emelték ki. 

Kép
Miskolci Autista Alapítvány. Fotó: Facebook

Az alapítvány célja, hogy hosszú távon egy befogadóbb, nyitottabb közösség jöjjön létre Miskolcon, ahol az autizmussal élők elfogadása és támogatása természetes része a mindennapoknak - mutattak rá. 

A szervezők minden érdeklődőt – diákokat, pedagógusokat, szakembereket, egészségügyi dolgozókat, érintett szülőket és helyi lakosokat egyaránt – várnak a jövőbeni programokra, melyeket bejelentkezés esetén, a miskolci illetőségű csoportok kérésére szívesen megtart az alapítvány szakmai csapata - tájékoztattak. 

A programsorozat további rendezvényeinek a meghívóit a Miskolci Autista Alapítvány -Együtt egymásért- Top Plusz projekt nevű facebook oldalon találják meg az érdeklődők - tudatták. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.