Ugrás a tartalomra

Kirándulókkal telt meg Lillafüred a hosszú hétvégén

Létrehozva
A tavaszi napsütés sokakat csábított a szabadba a hosszú hétvégén: Lillafüred megtelt kirándulókkal, a népszerű turisztikai célpontot nemcsak a környékbeliek, hanem az ország több pontjáról érkezők is felkeresték.
Kép
turistagetto_lillafured_20260405-ot_19.jpg
Lillafüred húsvétvasárnap. Fotók: Osztie Tibor

A Palotaszálló környékén, a vízesésnél és a sétányokon folyamatos volt a forgalom, sokan választották a környéket egy könnyebb sétára, mások egész napos kirándulást terveztek. A vendéglátóhelyek teraszai is megteltek, sokan egy fagylalt vagy kávé mellett élvezték a jó időt.

– Szabolcs megyéből, Nyírcsászáriból érkeztünk a párommal péntek délután, és holnap reggel megyünk majd haza. Nagyon jól érezzük itt magunkat – mondta Fórizs Sándorné. Hozzátette: igyekeztek minél több programot beiktatni a pihenés alatt. – Voltunk az állatkertben, libegőn, éttermekben is jártunk, fagyiztunk, kávéztunk. Aktívan pihenünk.

Kép
turistagetto_lillafured_20260405-ot_18.jpg

Sokan visszatérő vendégként érkeztek.
– Többször is jártunk már Lillafüreden, és most megint úgy döntöttünk, hogy eljövünk Debrecen mellől. Szeretünk itt a hegyvidékes utakon sétálni – fogalmazott Kocsis Gábor.

A kellemes időjárás a rövidebb kirándulásoknak is kedvezett, sokan családdal, barátokkal vagy akár házi kedvenceikkel együtt érkeztek.
– Csokvaományból jöttünk a vőlegényemmel és az édesanyukámmal. Többször is voltunk már a vízesésnél, de nagyon szeretjük ezt a helyet. A kiskutyáinkkal együtt érkeztünk, ebben a jó időben úgy döntöttünk, kirándulunk egy jót – mondta Pető Virág.

A tavasz beköszöntével ismét megtelnek élettel a környék kirándulóhelyei, Lillafüred pedig továbbra is az egyik legnépszerűbb úti cél a régióban.

Kép
turistagetto_lillafured_20260405-ot_13.jpg

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.