Ugrás a tartalomra

Még táncház is lesz a kiállítótérben

Létrehozva
A népi kézművesség sokszínű világát, mesterségek titkait és élő hagyományainkat ünneplik április 18-án a Miskolci Galériában. Egész napos programmal várják a családokat és az érdeklődőket.
Kép
Miskolci Galéria

Igazi kézműves kavalkád költözik a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház belvárosi kiállítására, ahol a XVIII. Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállítás méltó zárásaként a hagyományok kerülnek a középpontba szombaton 10 órától. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria közös rendezvényén a látogatók nemcsak megcsodálhatják a kiállított alkotásokat, hanem aktív részesei is lehetnek a népi kultúra élményének.

A nap folyamán kézműves vásár, mesterségbemutatók és interaktív foglalkozások várják a közönséget. A gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják ügyességüket, miközben közelebb kerülnek a hagyományos technikákhoz és alapanyagokhoz. A „Tárgyak és történetek” című programban 11 és 13 órától Viszóczky Ilona és Viga Gyula néprajzos muzeológusok vezetik be az érdeklődőket a tárgyak mögött rejlő emberi történetek világába.

Délben a népi hangszereké lesz a főszerep: Trembeczki Gábor furulyajátéka és Szabó Magdi meséi idézik meg a régi falusi közösségek hangulatát. A programot 15 órától a Komisz zenekar koncertje és táncháza koronázza meg, ahol a közönség nemcsak hallgatója, hanem aktív résztvevője is lehet a népzenei élménynek.

A rendezvény különlegessége, hogy a kiállítás egész nap ingyenesen látogatható, így bárki számára nyitott kaput kínál a magyar népművészet gazdag és élő örökségéhez.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.