Ugrás a tartalomra

Elindult a szavazás - A Miskolci Állatkertben már tart a voksolás

Létrehozva
A Miskolci Állatkert ismét szavazásra várja látogatóit és követőit: elindult a „Hónap állata” voksolás áprilisi fordulója.
Kép
a hónap állata áprilisban
Ki legyen a hónap állata áprilisban?

A szavazás célja, hogy a közönség jobban megismerhesse az állatkert lakóit, és aktívan részt vehessen abban, melyik állat kerül a figyelem középpontjába. A legtöbb reakciót begyűjtő állatról részletes bemutató készül, amelyből kiderül például az állat neve, életkora, valamint az is, mióta él a Miskolci Állatkertben.

Az áprilisi jelöltek között három különleges faj képviselői szerepelnek:

  • liszt-majmocska

  • a kookaburra

  • a kék juh

A szavazás során a látogatók és követők ezek közül választhatják ki kedvencüket.

A voksolás április 13-ig tart, így addig bárki leadhatja szavazatát a közösségi felületeken. Az állatkert ezzel a kezdeményezéssel nemcsak szórakoztató programot kínál, hanem az ismeretterjesztést és az állatok iránti érdeklődés növelését is célul tűzte ki.

Itt szavazhatsz:

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.
Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.