Ugrás a tartalomra

A bajnoki címért küzdenek

Létrehozva
Zajlik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei női kispályás, csökkentett pályaméretű labdarúgó bajnokság.
Kép
A Miskolc Népkert Volán csapata.
A Miskolc Népkert Volán csapata.

A küzdelemsorozaton részt vesz Miskolc Népkert Volán csapata, amely nyolc fordulóval a pontvadászat vége előtt a második helyen tanyázik a mindössze öttagú mezőnyben. Érdekesség, hogy itt szerepel a debreceni Bestrong együttese is.

– Korábban a szirmabesenyői klub színeiben játszottunk, de miután ott megszűnt a női futball, jogutódként átkerültünk a Népkertbe – mondta Peknyó László, a miskolciak edzője. – Négy ponttal követjük a Sajószentpéter-Parasznya gárdáját, hátrányunk behozható, így az aranyérem megszerzése a célunk.

Kép
Peknyó László, a volánosok szakvezetője. Fotók: Munkácsi Mátyás
Peknyó László, a volánosok szakvezetője. Fotók: Munkácsi Mátyás

Címkék

Ez is érdekelhet

Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.