Ugrás a tartalomra

Fejlesztik az otthoni hospice-ellátást Borsodban

Létrehozva
Az egész megyében biztosítani szeretné az otthoni hospice-ellátást egy miskolci székhelyű szolgálat, erre a feladatra mintegy 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. A projekt nyitórendezvényét kedden tartották a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Kép
hospice
Fotók: Juhász Ákos

A végstádiumú betegek otthoni, emberközpontú ellátásának minőségi emelése, fájdalomcsillapítás és a családtagok támogatása a célja annak a projektnek, amire mintegy 30 millió forint támogatást nyert el a miskolci székhelyű Terra 95 Bt. A cég az „Otthoni hospice ellátás fejlesztése” című pályázatának nyitó konferenciáját kedden tartották, a szervezésben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Miskolci Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségével működtek együtt.

Kép
hospice

– Szeretnénk az egész megyében biztosítani a hospice ellátást, a végstádiumban lévő daganatos betegek ellátását – mondta el érdeklődésünkre Virágné Kaló Ágnes, a Terra 95. Bt. Otthoni szakápolási és Hospice Szolgálat ügyvezetője, hozzátéve: egyebek mellett munkatársak foglalkoztatására, valamint eszközökre és szállítójárműre pályáztak.

Kép
Szegedi Judit

A nyitórendezvényükön szakemberek és ellátottak egyaránt részt vettek, akiket először Szegedi Judit, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és Miskolc városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke köszöntött. Mint mondta, a meghívott előadók egyebek mellett arról adnak tájékoztatást, hogy milyen lehetőségek vannak a hospice-ellátás igénybevételére, illetve a másik oldalon az ápolók hogyan tudnak segíteni.

– Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az időseink minél több hasznos információt szerezzenek, különösen az egészségügy témakörében – hangsúlyozta.

Kép
Matiscsák Éva

A konferenciát a város részéről Matiscsák Éva alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte: az itt elhangzó információk mindenki számára fontosak lehetnek, hiszen bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy valamelyik szerette beteg lesz. Kiemelte a szakszerű ápolás, az odafigyelés, valamint az emberi méltóság megőrzésének fontosságát, amiket – mint fogalmazott – egy egészséges társadalomnak nem csak akarnia kell, de tennie is érte nap, mint nap. Végül felbecsülhetetlennek nevezte az ellátásban dolgozók munkáját.

Kép
hospice

A projekt – aminek nyitókonferenciáján a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjai, valamint Nádaski Attila nívódíjas énekművész működött közre – a Svájci Alap támogatásával és a Magyar Kormány társfinanszírozásával valósult meg.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.