Ugrás a tartalomra

Látni fogja szaladni a nyulat a réten

Létrehozva
Különleges zenei élményt ígér a negyvenéves Forrás kamarakórus a Föld napjához kapcsolódva. Egy exkluzív koncerttel készül az együttes a Szeleta Parkba.
Kép

Április 25-én, szombaton délután 3 órától a miskolci Szeleta Park nemcsak a természetkedvelők, hanem a zene iránt érdeklődők számára is különleges helyszínné válik. A jubileumát ünneplő Forrás kamarakórus lép fel, méltó módon kapcsolódva a néhány nappal korábban, április 22-én ünnepelt Föld napjához, amely világszerte a környezetvédelem és a természeti értékek megőrzésének fontosságára irányítja a figyelmet.

A koncert jól illeszkedik a Szeleta Park új törekvéseihez is. A látogatóközpont vezetése ugyanis tudatosan nyit a kulturális programok felé, hogy a természeti élmények mellett zenei, közösségi és művészeti eseményekkel is gazdagítsa a kínálatot. Mint azt a minap.hunak adott korábbi interjúban hangsúlyozták, céljuk, hogy a természetvédelem, az egészségmegőrzés és a kultúra egymást erősítve jelenjen meg a park életében.

Ebbe a koncepcióba illeszkedik a Forrás kamarakórus fellépése is, amely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Az együttes a miskolci kórusélet meghatározó szereplője, repertoárjuk a klasszikus kórusművektől a kortárs darabokig ível, gyakran különleges helyszíneken megszólaltatva az énekhang varázsát.

A Szeleta Park, amely a Bükk kapujában a természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatására jött létre, ideális helyszín egy ilyen eseményhez. Az erdei környezet, a tiszta levegő és a különleges atmoszféra egyszerre ad keretet és inspirációt a muzsikának.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.