Ugrás a tartalomra

Kiesett a DVTK HunTherm alapembere

Létrehozva
A DVTK HunTherm folytatja az elődöntőt. Amennyiben szerdán nyer Sopronban a diósgyőri csapat, akkor döntős.
Kép
DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 78-68
Lelik Réka (fehérben), illetve a DVTK HunTherm csapata már ma este döntős lehet. Fotó: Mocsári László

Folytatódik a női kosárlabda NB I bajnoki elődöntője: szerdán 18:00-tól Sopron Basket – DVTK HunTherm mérkőzést rendeznek a nyugat-magyarországi csapat városában.

A rájátszás második körében, a fináléba jutásért zajló elődöntőben két nyert meccsig tart a csata, az első felvonást a múlt héten szombaton, Miskolcon a DVTK HunTherm nyerte a Sopron Basket ellen, 78-68-ra, és amennyiben most is jobbnak bizonyulnak, akkor a jövő héttől a bajnoki aranyéremért játszhatnak. Ám ha ma a vendéglátó nyer, akkor szombaton 17:00-tól a DVTK Arénában még egyszer összecsapnak a felek.

Az első meccsen szélesebb rotációval játszott ellenfelénél a Diósgyőr, összesen 11 játékos került a pályára a piros-fehéreknél, szemben a soproniakkal, ahol nyolc játékos között oszlottak el a percek.

A szombati bajnokin a DVTK HunTherm nem számíthatott a spanyol válogatott Paula Ginzo játékára, aki a múlt héten csütörtökön, az edzésen részleges bokaszalag szakadást szenvedett, és számára ezzel véget ért az idény. A Sopron elleni meccsen pedig egy másik alapember, Kathryn Westbeld esett ki, aki a 14. percben megsérült és már nem is tudta folytatni a játékot. Információink szerint az amerikai kosaras olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy több hetet ki kell hagynia.

A DVTK HunTherm terve

– Hagy kezdjem azzal, hogy köszönjük szurkolást. Régen volt ilyen jó hangulat a DVTK Arénában, bízom benne, hogy a drukkerek is úgy érzik, hogy a csapatnak a játékával sikerült meghálálnia a lelátóról érkezett energiát – nyilatkozta a minap.hu-nak Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője. – Sajnos, Kathryn Westbeld sérülése súlyosabb annál, mint azt első ránézésre gondoltuk, így ő ebben a párharcban nem tud részt venni, és ez érzékeny veszteség a számunkra. Az elmúlt napokban átrendeztük a sorokat, a nehézségeink ellenére szeretnénk kiharcolni a döntőbe jutást, már a mostani meccsen. A védekezésen változtatnunk kell, mert túl sok hiba csúszott be. A lepattanózás viszont jól ment a Sopron elleni első mérkőzésen, illetve továbbra is ilyen keményen kell játszani, nagy sebességgel, és fizikálisan jobban kell bírni a párharcot. Ahhoz, hogy Sopronban nyerni tudjunk, több jó egyéni teljesítményre van szükség, illetve fontos, hogy a külső dobásokban eredményesek tudjunk lenni.

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.