Ugrás a tartalomra

Szépségipar a mikroszkóp alatt

Létrehozva
Idén is csatlakozik a Miskolci Egyetem a Lányok Napja országos programsorozathoz, amely a természettudományos és műszaki pályák iránt érdeklődő diáklányok számára kínál betekintést a különböző szakmák világába.
Kép
Idén is csatlakozik a Miskolci Egyetem a Lányok Napja országos programsorozathoz.

A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett kezdeményezést április 23-án már 15. alkalommal rendezik meg. A pályaorientációs napon felső tagozatos és középiskolás lányok látogathatnak el egyetemekre, vállalatokhoz és kutatóintézetekbe, ahol interaktív programokon keresztül ismerhetik meg a STEM-területekhez kapcsolódó hivatásokat.

A Miskolci Egyetemen idén a „Beauty Science Tour” elnevezésű program várja az érdeklődőket, amely a szépségipar és a tudomány kapcsolatát mutatja be. A résztvevők olyan kérdésekre kaphatnak választ, mint hogy miből készül egy púder, vagy mitől lesz tartós egy rúzs, miközben látványos kísérleteken és gyakorlati bemutatókon keresztül ismerkedhetnek meg a háttérben zajló folyamatokkal.

A program során a diákok kipróbálhatják az anyagok porítását, mikroszkóp alatt vizsgálhatják a kozmetikumok összetevőit, valamint betekintést nyerhetnek a színek, a design és a gyártási folyamatok világába. Emellett a fenntarthatóság kérdései – például a mikroműanyagok, a víztisztítás vagy a csomagolási hulladékok – is hangsúlyt kapnak.

A szervezők célja, hogy a résztvevők testközelből tapasztalják meg: a szépségipar mögött komoly mérnöki és tudományos munka áll. A program lehetőséget ad arra is, hogy a diákok különböző szakmákkal ismerkedjenek meg, többek között az anyagmérnöki, vegyészmérnöki, informatikai vagy környezetmérnöki területeken.

A Lányok Napja célja, hogy lebontsa a műszaki és természettudományos pályákkal kapcsolatos sztereotípiákat, és megmutassa: ezek a hivatások a lányok számára is izgalmas és elérhető lehetőségeket kínálnak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kigyulladt egy épület Lyukóvölgyben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy kisebb épületben Lyukóban, a Nagy Kerekhegy-dűlőn vasárnap este.
A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.