Ugrás a tartalomra

Biztonságosabbá válhat a Testvériség utca

Létrehozva
Sebesség kijelző táblát telepítettek a város szélén, a Testvériség utca bevezető szakaszán, ahol az ott élők szerint mindennapos a gyorshajtás, amely a szűk utcában komoly balesetveszéllyel jár.
Kép
testverisegtabla_ja-1.JPG
A sebességhatár betartására figyelmezteti az új tábla az autósokat a Testvériség utcában. Fotó: Juhász Ákos

Az új elektronikus sebességmérő és jelző tábla ugyan nem akadályozza a gyorshajtást, de legalább figyelmeztet arra, hogy az autós beérkezett lakott területre és ideje a fékre lépni, lelassulni a megengedett sebességre. Jobb pár másodperccel később megérkezni, mint balesetet okozni. Különösen egy olyan nyílegyenes úton, amely meglehetősen szűk és a szegélyező bokroktól, sövényektől alig belátható. Nagyon könnyen kiléphet ezek takarásából egy gyalogos, akár gyermek az úttestre, és máris megtörténhet a tragédia.

Kép
testverisegtabla_ja-4.JPG

Péntek délelőtt a Miskolc táblától mintegy ötven méterre telepítették az új elektronikus sebességmérőt, amelynek költségeit soron kívül Hollósy András alpolgármester finanszírozta a saját képviselői keretéből. Az alpolgármester elmondta, lakossági kérést teljesítettek ezzel, mert az itt élők jelezték, hogy a Testvériség utcában nagyon nagy az átmenő forgalom, és sajnos sokan nem tartják be a sebességhatárokat, ami ezen a szakaszon jelenleg 30 kilométer per óra lenne.

Kép
testverisegtabla_ja-8.JPG

- Éppen ezért egy digitális sebességjelző táblát helyezünk ki, hogy ezzel is javítsunk az itt élők helyzetén. Reméljük, hogy a plusz figyelmeztető tábla, amely méri és kijelzi a sebességet, valamint kiírja azt, hogy „Lassíts!”, azt eredményezi majd, hogy lassul az átmenő forgalom. Az a fontos, hogy a forgalom dinamikája és a sebesség kicsit mérséklődjön, és ezáltal biztonságosabbá váljon a Testvériség utca – hangsúlyozta Hollósy András.

Kép
testverisegtabla_ja-6.JPG

Közölte, az elektronikus tábla pontosan méri és kiírja a sebességet, ezzel figyelmeztetve az itt áthaladó autósokat. Az átmenőforgalom nagy, mert sokan erről érkeznek a sajószentpéteri és a kazincbarcikai térség felől Miskolcra. Az itt élők biztonságát mindenképpen növelni fogja az új eszköz, és a forgalomlassításnak lehet egy olyan hatása is, hogy az áthaladó járművek által felvert por mértéke is csökken. Ezáltal tisztább és egészségesebb lehet a környezete is az itt élő lakosoknak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.
Medárd napja van, ma kiderül, milyen időnk lesz a következő 40 napban
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A legismertebb magyar időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be.
Új munkahét, folytatódik az útfelújítás Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.