Ugrás a tartalomra

Megnyitották a szezont az Arnóti soron

Létrehozva
Tavaszi szezonnyitó partner-találkozót, egyben a kültéri idény hivatalos nyitórendezvényét tartotta az egyik Arnóti sori pincében szombaton.
Kép
gonda_boraszat_pincenyito_20260425-ot_10.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A szezonnyitón a borok mellett pizzák, sőt: különleges kávék is várták a látogatókat a Gonda borászat Arnóti soron található pincéjénél. A szombati eseményen a jó hangulatról és a zenéről többek között a Retúr zenekar (Jobbágy Dani és testvérei), valamint az örök ifjú galantaipeter gondoskodott.

A rendezvény alatt a Gonda pincében vezetett túrákat indítottak, a kisgyermekkel érkező vendégeket pedig kitűzőkészítéssel és homokozóval várták.

Kép
gonda_boraszat_pincenyito_20260425-ot_13.jpg

Gonda Péter borász, tulajdonos közölte: most, hogy ilyen gyorsan megérkezett a tavasz, új lendülettel vágtak neki a 2026-os évnek, ami több szempontból is kiemelten fontos számukra.

– Immár harmadik éve szervezzük töretlen lelkesedéssel a nyári péntek és szombat esti programjainkat, és az egyre növekvő érdeklődésnek köszönhetően idén is sok meglepetéssel készülünk – tudtuk meg.

Kép
gonda_boraszat_pincenyito_20260425-ot_08.jpg

Hozzátette, hogy a tavalyi, májustól szeptemberig tartó hétvégi programsorozatot folytatják, pénteken és szombaton 16 és 22 óra közötti nyitva tartással. A nyári időszakban a nagyobb fesztiválok mellett számos izgalmas eseménnyel készülnek, így minden héten tartogatnak majd valamilyen meglepetést a látogatóknak.

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.