Van az a mondás táncos berkekben, miszerint elég a jó zene és a jó parketta, a többit a táncosok megoldják, hogy sikeres legyen egy rendezvény. Nos, a fenti megállapítás most is beigazolódott, de ennél jóval többre volt szükség a sikerhez: hónapok kitartó munkája, egy összeszokott csapat és lelkes támogatók kellettek ahhoz, hogy ilyen színvonalú esemény jöhessen létre Miskolcon. A háttérben dolgozó segítők, szülők és táncosok közös erőfeszítése végül egy gördülékenyen lebonyolított, magas minőségű versenyt eredményezett.
A program a kezdőktől egészen a legmagasabb szintű párosokig kínált megmérettetést, a nap csúcspontját pedig a grand prix jelentette, ahol a hazai élmezőny mérte össze tudását standard és latin-amerikai táncokban. A top 12 páros látványos produkciói méltó lezárást adtak az eseménynek.
Jó kezdés után jöhet a folytatás
– A visszajelzések minden oldalról rendkívül pozitívak: versenyzők, hozzátartozók és szakmai szereplők egyaránt dicsérték a szervezést és a hangulatot – mondta el érdeklődésünkre Süttő-Tombácz Anikó, a szervező Miskolcz-Revital TSE elnöke.
Hozzátette: a több mint 260 nevezés önmagában is kiemelkedő szám, ami jól mutatja a verseny iránti bizalmat és érdeklődést. A szakma szerint is erős kezdésről van szó: a rendezvény már most komoly helyet követelhet magának a hazai versenynaptárban.
A nyugodt, csúszásoktól mentes lebonyolítás, a részletekre való odafigyelés és a pozitív légkör mind azt mutatta: a szervezők magasra tették a lécet. Hercsik Zsuzsanna, a verseny fővédnöke szerint a jó kezdés után képes lesz arra a Miskolcz-Kupa és Revital Grand Prix, hogy elfoglalja méltó helyét a magyar táncsportban és a versenynaptárban. Hozzátette ugyanakkor, hogy ehhez idő kell.
– Legalább 5-10 évnek el kell telnie azért, hogy egy rendezvény valóban ki tudjon bontakozni, hogy hagyománnyá váljon, és evidencia legyen a részvétel a táncosok, az egyesületek számára – hívta fel a figyelmet.
Nem véletlen, hogy a szervezők már most biztosak abban, hogy jövőre is folytatódik a történet – sőt, hosszabb távon országos bajnokságok, ranglista- és akár nemzetközi versenyek megrendezését is célul tűzték ki.
A legjobbak a legjobbak ellen
Közben a nemzetközi porondon is volt miért büszkének lenni: a klub magyar bajnok párosa, Pavela Ludovit és Varga-Popovics Regina a mallorcai Ifjúsági Latin Európa-bajnokságon képviselte Magyarországot. Az erős mezőnyben, újoncként a 31. helyen végeztek, ami ígéretes eredmény egy ilyen rangos versenyen.
Süttő Roland, a Miskolcz-Revital TSE vezetőedzője elmondta, minden országból két-két párost delegáltak, a bajnokot és a ranglistavezetőt. Ez garantálja a verseny színvonalát.
– A legjobbak a legjobbak ellen küzdöttek. Abszolút elégedett vagyok a párosunkkal. Már rögtön a verseny után kiértékeltük a teljesítményüket, látjuk, min kell még dolgozni a vb előtt – mondta.
Hozzátette: a páros teljesítménye bizakodásra ad okot az októberi, dániai világbajnokság előtt is – különösen annak fényében, hogy Regina a mezőny egyik legfiatalabb versenyzője.