Ugrás a tartalomra

Újabb nyárias nap élénk déli széllel

Létrehozva
Kedden kissé megnövekszik felettünk a fátyolfelhőzet, ami többfelé megszűrheti a napsütést, csapadék nem várható.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A déli, délnyugati szél napközben megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 5, délután 27 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az idokep.hu.

Orvosmeteorológia

Kedden is marad a nyárias meleg, így a melegfrontra érzékenyeknél ezen a napon is kialakulhat migrénes fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés, mellkasi panaszok. Felerősödhetnek a gyulladásos panaszok és fáradékonyabbnak érezhetjük magunkat. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság jelentkezhet. A kellemesen meleg, napos idő jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre. Az UV-sugárzás ugyanakkor 11 és 15 óra között már országszerte eléri az erős fokozatot, így érdemes lesz gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Közlekedésmeteorológia

Kedden száraz utakkal találkozhatnak a közlekedők, legfeljebb elvétve fordulhat elő jelentéktelen zápor a késő délutáni, esti órákban. Szinte országszerte megélénkül, a Dunántúlon többfelé megerősödik, északnyugaton pedig viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél, emiatt helyenként jelentősen romolhat a járművek menetstabilitása. A napos időben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolc vallási története
MiskolcKultúraEgyház
Városunk történetét nemcsak a híres épületek, a nevezetes személyek és a nagy történelmi események formálták. A különböző vallási közösségek is évszázadokon keresztül alakították Miskolc arculatát. Ha meg akarjuk érteni városunk múltját, érdemes a templomok és az egykori közösségek történetét is megismernünk.
Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.