Ugrás a tartalomra

Leállás után jön a karbantartás

Létrehozva
A kedvező időjárási körülményeket figyelembe véve kedden leállította a távfűtést a MIHŐ. Nyáron a város több pontján is karbantartási, felújítási munkákra kell számítani, és ezzel együtt néhány olyan napra, amikor a melegvíz-szolgáltatás szünetel.
Kép
MIHŐ Vörösmarty utcai munkálatok

Augusztusban folytatódhat a bulgárföldi kazánház rekonstrukciója – mondta el a Miskolc Televíziónak Bernáthné Barczi Judit megbízott karbantartási üzemvezető. A nyári időszakban végzi el a MIHŐ Kft. a szükséges karbantartási és felújítási munkákat, hogy a következő fűtési idényben is zavartalan legyen a szolgáltatás több mint 32 ezer otthonban Miskolcon.

A város több pontján dolgoznak majd, ezzel együtt néhány olyan napra is számítani kell, amikor szünetelni fog a melegvíz-szolgáltatás.

– A legkomolyabb, a lakosságot is érintő munka az avasi és a belvárosi hőkörzetben a szokásos nyári nagyleállásunk, ami június utolsó teljes hetének keddjétől péntekéig fog tartani. Idén ez június 23-26. között esedékes – mondta, hozzátéve: ilyenkor nemcsak a hőszolgáltató, hanem a hőtermelők is elvégzik a saját rendszerük karbantartását. Mi pedig átnézzük azokat a szerelvényeket, amelyeket év közben, működés alatt nem lehet.

A fűtési szezon május 15-éig tart, a kedvező időjárási körülményeket és a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve azonban a társaság már kedden leállította a fűtésszolgáltatást. Akik igénylik, azok számára még a fűtési idény végéig biztosítják. A radiátorokkal kapcsolatban a lakosságnak is van teendője.

– Arra kérjük ügyfeleinket, hogy a nyári időszakban a termosztatikus radiátortelepeket tartsák teljesen nyitott állapotban, ugyanis ezek a melegben letapadhatnak, ami a fűtés indulásakor alulfűtöttséget, csörgő hangot okoz – figyelmeztetett.

Az egyenletes díjfizetésű ügyfelek májusban kapják meg éves elszámolószámlájukat, ami tartalmazza a januári rezsistop-kedvezményt. A 2026 januárjára eső hőfelhasználást 30 százalékkal csökkentett egységáron számlázzák ki, a hődíj és a vízmelegítési díj tekintetében. Az alapdíjat a 30 százalékos csökkentés nem érinti.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.
Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után ismét Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.