Ugrás a tartalomra

Erős vonzereje Miskolcnak a természet

Létrehozva
Május 11-e, Miskolc város napja közeledtével korábbi díszpolgárokat kérdeztünk arról, milyen személyes élmények és emlékek kötik őket a városhoz. A megszólalók történeteiből kirajzolódik: Miskolc nemcsak lakóhely, hanem sorsfordító tér, inspiráció és közösség is egyben – ki-ki a maga életútján találta meg benne a kapcsolódási pontokat. Máger Ágnes festőművész 2019-ben kapta meg Miskolc díszpolgári címét.
Kép
máger ágnes
Máger Ágnes festőművész, Miskolc város díszpolgára. Fotók: Mocsári László

– Ha kívülállóként tekintenék Miskolcra, és ide látogatnék, akkor biztosan a legszebb részeit mutatnák meg nekem: elvinnének Tapolcára, kivinnének Lillafüredre, és megmutatnák a belvárosnak azokat a részeit, ahol a műemlékek vannak, a szebb tereket – kezdte Máger Ágnes, aki eredetileg nem is miskolci, hiszen a Dunántúlon született, és Budapestről érkezett 1971-ben. – Ezek a szépségek tulajdonképpen adottságként vannak jelen, a város természeti környezete nagyon erős vonzerőt jelent. Azt gondolom, hogy a városalapítók annak idején elég ügyesen használták ki ezeket a lehetőségeket, sok lelemény és ötlet volt ebben. Ugyanakkor belülről nézve, mint aki évtizedek óta itt él, azt látom, hogy ezek a lehetőségek nem koncentrálódnak, hanem inkább szét vannak szórva. A város hosszú, és a fejlődés során a lakosság is megnőtt, így egy kicsit széttartó lett a szerkezete. Mégis úgy érzem, hogy a legnagyobb vonzereje továbbra is a természeti környezetében rejlik – mondta.

Hozzátette, nagy lehetőséget lát abban is, hogy a diósgyőri vár rekonstrukciója befejeződjön, mert az a Nagy Lajos-kultusz, amely Magyarországon egyedül itt található meg, alapja lehetne egy olyan kulturális vonzerőnek, amire építeni lehet.

Kép
máger ágnes

– Ugyanígy fontosnak tartom a régi Erzsébet-ligetet, amely ma már Népkert, és a Vigadó épületét, amely egy adott történelmi korszak hangulatát idézi. Ez a két irány egy olyan kulturális alapot adhatna, amitől a város még izgalmasabbá válhatna - jelentette ki. 

Máger Ágnes szerint Miskolcon élni mindenképpen jó a lehetőségek szempontjából.
– A kultúra területén különösen: egy miskolci polgár színházba, hangversenyre járhat, sportolhat, kirándulhat, nagyon sokféle lehetőség adott. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a civilek sokat tesznek a városért, nem csak intézményi szinten működik a kulturális élet – mondta a kitüntetett festőművész, hozzátéve, hogy úgy látja, az emberek élnek is ezekkel a lehetőségekkel. – A színház- és a hangversenytermek tele vannak, és a múzeumba is eljárnak az emberek. Ugyanakkor a kultúrára több pénzt kellene fordítani, és az értékek megőrzésére is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. Nem értek egyet azokkal, akik csak szidják a várost. Én úgy gondolom, mindenki megtalálhatja benne a maga lehetőségeit. Dolgozni kell, tenni a saját területünkért, és lépésről lépésre haladni, nem csak elégedetlenkedni – nyilatkozta.

Kép
máger ágnes

Fontosnak tartaná azt is, hogy a város jobban építsen az Anjou-korra, különösen a vár környékén, és kialakuljon egy erősebb kulturális központ. Úgy érzi, hiányzik egy igazán meghatározó városi tér is, amelyet még pótolni kell. Ugyanakkor lát esélyt arra, hogy a jövőben létrejöjjön egy olyan kulturális központ, ahol az emberek a kultúrától a szórakozásig mindent megtaláljanak, és ennek a tere nem más lehetne, mint a régi gyár területe.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.