Ugrás a tartalomra

Újabb részletek a miskolci béremelésről

Létrehozva
Mintegy 2800 munkavállalót érint.
Kép
minap_indito_20250911-ot_07.jpg

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a napokban jelentette be, hogy az önkormányzati intézményeknél és az önkormányzati cégeknél dolgozók átlagosan 10 százalékos béremelést kapnak 2026. január 1-jéig visszamenőleg. Az emiatt járó bérkülönbözetet az érintettek a jövő héten, hóközi kifizetésként kapják meg - adta közre közleményében Miskolc Megyei Jogú Város polgármesteri hivatala.

A bérek rendezése már 2025 végén elindult, majd 2026 elején ténylegesen is megkezdődött – írta pénteken kiadott közleményében a városháza sajtóosztálya, hozzátéve: a mostani lépés ennek a folyamatnak az utolsó szakasza, ezért ez az intézkedés már csak azokra vonatkozik, akiknek 2026. január 1-jétől még nem emelték meg a bérét.

A béremeléshez szükséges forrást Miskolc önkormányzata a 3/2026. (III. 09.) önkormányzati rendeletben fogadta el, és beépítette a város 2026-os eredeti költségvetésébe.

A közleményben az is szerepel, hogy a központi forrásból történt bérintézkedések, valamint az önkormányzat saját forrásból biztosított béremelései összesen nagyságrendileg 2800 munkavállalót érintenek az önkormányzati költségvetési szerveknél és az önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaságoknál.

A Miskolc Holding Zrt.-nél és tagvállalatainál a béremelés már korábban megtörtént – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.
Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után ismét Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.