Ugrás a tartalomra

Az arénában ütögettek

Létrehozva
Nagyszerűen sikerült a diósgyőri jótékonysági akció.
Kép
jótékonysági asztalitenisz. Fotó: magánarchívum
Hét asztalon játszottak a nevezők. Fotó: magánarchívum

A Rotary Club Miskolc szombaton délelőtt és délután a DVTK Aréna termében tartotta az immáron második jótékonysági asztalitenisz versenyét, amelyre 5000 forint támogatási díj megfizetésével lehetett jelentkezni. A bevételt a Feledhetetlen Alapítvány kapja: a szervezet a demenciával élők és az őket gondozók támogatására, segítésére jött létre. Az eseményre, amelynek fővédnöke Jónyer István, a Nemzet Sportolója, négyszeres világbajnok volt, csaknem ötvenen neveztek. Remek volt a megnyitó: az énekszólót követően bemutatkoztak a szervezők, a szponzorok és a szimpatizánsok is.

– A jótékonykodás mellett az volt a célunk, hogy népszerűsítsük a pingpongot, jövőre pedig még nagyobb viadalt hozunk majd tető alá és más réteget célzunk meg. Ezt úgy tesszük majd, hogy tervünk szerint Jónyer István nevével hirdetjük majd rendezvényünket – mondta dr. Poncsák Csaba főszervező.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.
Medárd napja van, ma kiderül, milyen időnk lesz a következő 40 napban
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A legismertebb magyar időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be.
Új munkahét, folytatódik az útfelújítás Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.