Ugrás a tartalomra

Több mint hatvan éve töretlenül

Létrehozva
Megnyitották a Miskolci Grafikai Triennálé prológját szombaton. A saját gyűjteményi anyagra támaszkodó kiállítást a Herman Ottó Múzeum központi épületében látogathatják az érdeklődők.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája a Miskolci Garfikai Triennáléról

A Miskolci Grafikai Triennálé 2026 ünnepélyes nyitánya a Görgey utcán várta a közönséget 65 címmel. Itt az eddigi sokszorosított grafika legjavát mutatták be. – Nagy dolog a harmincadik alkalom, és nagy dolog az is, hogy a hatvanöt éve indult biennálé, ma már triennálé még mindig él – mondta Szolyák Péter köszöntő beszédében a megnyitón. Mint arról a Herman Ottó Múzeum igazgatója beszámolt, büszke arra, hogy ezen a jubileumi kiállításon hatvanöt alkotónak mintegy százhúsz alkotása szerepel. – Nemcsak két helyszín és két kiállítás tartozik a programhoz, hanem összesen négy tárlat nyílik meg. Különösen ajánlom a Miskolci Galéria Rákóczi-házának kamaratermét, ahol Felsmann Tamás, a 2023-as Miskolci Grafikai Triennálé nagydíjasának önálló tárlata nyílik, valamint a Feledy-ház kiállítását is, ahol Feledy Gyula ötvenes és nyolcvanas évek között készült munkái láthatók – mondta.

Kép
Miskolci Grafikai Triennálé 2026

A kortárs művészet egyik lényege, hogy reagál a jelenre, a technológiára, a technikai változásokra és azokra a témákra, amelyek körülvesznek bennünket. – Ami most talán hátrány, hogy kevesebb figyelem jut ránk a parlament alakuló ülése miatt, az később akár előnnyé is válhat, mert mindaz, ami ma körülöttünk történik, inspirálni fogja a művészeket, és megjelenik majd a következő alkotásokban, új technikákkal és új megközelítésekkel. Arra biztatok mindenkit, hogy nézzék meg a kiállításokat, és hozzanak magukkal másokat is. Vigyék tovább azt az élményt, amit itt kínálunk ebben a teremben és a többi helyszínen is – hívta fel a figyelmet az igazgató.

Kép
Miskolci Grafikai Triennálé 2026

Miskolc várossal együtt ünnepelhetne

A jubileumi, harmincadik alkalommal megrendezett triennálé évtizedek óta biztosít lehetőséget arra, hogy a szakma és a közönség egyaránt betekintést nyerjen a sokszorosított grafika legfrissebb törekvéseibe. Az idei kiállításon különleges hangsúlyt kapott a múlt. – Nagyon sokat foglalkoztam az elmúlt hatvanöt év történetével, és a katalógusban is hosszabban írtam róla – mondta Nagy T. Katalin művészettörténész megnyitó beszédében. – Óriási jelentősége volt annak, hogy Miskolcon létrejött a biennálé, hiszen a nemzetközi grafikai élet élvonalába került olyan városok mellett, mint Krakkó, Lugano vagy Tokió. Sok hasonló kezdeményezés idővel megszűnt, Miskolc azonban megmaradt, és ma is folytatja ezt a munkát. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a nyomtatott grafikának is lenne születésnapja. Kutatásaim során találtam rá arra, hogy 868. május 11-én készült el a kínai Gyémánt szútra, amely a világ legkorábbi pontos dátummal ellátott nyomtatott könyve. Úgy érzem, május 11-e lehetne a nyomtatott grafika ünnepnapja. Különös egybeesés, hogy ez éppen két nappal a mostani esemény után következik – hangsúlyozta.

A tárlat augusztus 9-ig látogatható a Herman Ottó Múzeum Görgey utcai épületében, annak nyitvatartási idejében.

Kép
Miskolci Grafikai Triennálé 2026

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.
Medárd napja van, ma kiderül, milyen időnk lesz a következő 40 napban
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A legismertebb magyar időjárási regula szerint ha június 8-án, azaz Medárd napján esik az eső, akkor a következő negyven napban is esős, borongós idő várható. Ha viszont ezen a napon süt a nap és száraz az idő, akkor a hagyomány szerint negyvennapos szárazság és meleg köszönt be.
Új munkahét, folytatódik az útfelújítás Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.